Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A gödöllői járás három településén vehető igénybe év végéig a falusi CSOK

2022-11-30 15:05:34

Az Eurostat adatai szerint az éves infláció mértéke Magyarországon kiugró az európai unió tagállamai között. Míg az uniós átlag 11,5 százalék, addig Magyarországon egy év alatt 21,9 százalék volt a pénzromlás mértéke.

Rezsicsökkentés egyszerűen
Jelenleg egyértelmű, hogy az embereknek oda kell figyelnie arra, mikor, mire és mennyit költ, tudatosan tervezve a pénzügyi kiadásokat. Alapvetően négy fő területen tudunk jelentős összegeket megspórolni, ha kicsit odafigyelünk: a közlekedésre, az élelmiszerre, a lakhatásra és rezsire, valamint a magunkra fordított összegek követésével.

A KSH adatai szerint a lakhatás biztosítása és a felhasznált energia költsége Magyarországon a háztartások költségeinek 27 százalékát teszik ki átlagosan. Az áramfogyasztás csökkentése érdekében érdemes takarékos LED-izzókat használni a hagyományos villanykörték helyett, hiszen ezek hosszú élettartamuk miatt tovább használható és akár 80 százalékkal kevesebb energiát is fogyaszthatunk. Emellett, ha tehetjük, cseréljük le a régi elektromos háztartási gépeket, hiszen az újabb modellek sokkal energiahatékonyabbak. Erről a berendezések energia osztályának besorolása árulkodik, így érdemes ezeket vásárláskor szem előtt tartani, illetve minél magasabb energiaosztályú eszközt választani. Egy hagyományos háztartásban leginkább a mosógép és szárítógép, valamint az elektromos bojler fogyasztja a legtöbb áramot.

Befektetés otthonunkba
A jövőben kétségkívül az intelligens, de legalább energiatakarékossági szempontoknak megfelelő házak jelentik az irányt, bár ma még hazánkban nem túl nagy rá a kereslet. A jövőbeli cél az, hogy közel nulla fogyasztást érjenek el az újonnan épült otthonok, ezt pedig a 2022. július 1-jével hatályba lépett energetikai követelmények írják elő.

Amennyiben ingatlanvásárlás előtt állunk, de nincs lehetőségünk új építésű, energia hatékony otthon megvásárlására, úgy a már vidékre kiterjedő családi otthonteremtési kedvezmény, azaz: falusi CSOK is igénybe vehető használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, vagy már meglévő ingatlanra is, beleértve a tanyákat is. A támogatás összege egy gyermekes családok esetén 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyerekes családok pedig 10 millió forint, ami vissza nem térítendő. A gödöllői járásban már három település esetén is igénybe vehető az év végéig a támogatás, Vácszentlászlón, Zsámbokon és Valkón.

Megtérülő befektetések otthonunkban
Amennyiben jelenlegi megtakarításaink megengedik, úgy mindenképp érdemes befektetni otthonunkba, hiszen hosszú távon ezzel tovább növelhetjük megtakarításainkat. A korszerűsítést érdemes a hőszigeteléssel kezdeni, ha a cél az energiafelhasználás csökkentése. Emellett a falusi csok által támogatott nyílászárók, a redőnyök, valamint a központi fűtés kialakítása vagy cseréje – ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is – hosszú távon növelik megtakarításainkat. Forrás: Creditline.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online