Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röplabda NB I. Liga: három szettben maradtak alul a gödöllői lányok Budaörsön

2022-11-26 16:34:20

NB I. Liga, 5. forduló:
Budaörsi DSE-Emericus –
Gödöllői RC 3-0 (22, 24, 18)

Mindkét csapat úgy vágott neki az alsóházi rangadónak, hogy eddig egy győzelmet és három vereséget jegyezett a bajnokságban. A budaörsiek annyival voltak előrébb, hogy két esetben ötszettes derbit buktak el, így pontjaik száma (5) kettővel meghaladta a gödöllőiekét.

Az első játszma első harmadában fej-fej mellett haladtak a csapatok, ezt követően a hazaiak ritmust váltottak, és – kihasználva a gödöllőiek tétovázását – hat ponttal megléptek (15-9), majd előnyükkel a szett végéig jól sáfárkodtak.
A második felvonás nyitó szakaszában érzékelhetően jobban összpontosított Szalay Attila együttese, ami az eredményben is megmutatkozott (7-12). Csakhogy, 13 pontnál már egyenlő volt az állás, majd a budaörsiek apró, de hatékony lépésekkel megduplázták játszmaelőnyüket.

Van-e innen visszaút? Lehet-e pontot vagy pontokat menteni? A folytatásban ez volt a legfőbb kérdés a vizitálók számára. A nulla-hármas kezdés láttán nem úgy nézett ki, hogy erre esély nyílik a későbbiek folyamán. Sajnos, nem is nyílt, ezáltal szettet sem nyerve távozott a GRC hatosa az Illyés-Aramis Sportcsarnokból.

A Gödöllői RC csapata 3 ponttal, 4-13-as szett- és 366-396-os pontaránnyal a 11. helyen áll az NB I. Liga bajnoki tabelláján. A mérkőzés statisztikája ide kattintva böngészhető.
Következik: UTE U21 – Gödöllői RC december 3., szombat 14.30 óra.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online