Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Elhunyt dr. Bucsy László

2022-11-02 16:45:47

Szomorú reggelre ébredt Gödöllő… 76 éves korában elhunyt dr. Bucsy László, a sokak által kedvelt állatorvos, számos lovas rendezvény megálmodója és megszervezője. Gödöllő népe jó humorú állatorvosként tartotta őt számon az egykori állatkórházból, mások a lovas felvonulásokról vagy éppen a vitézi rendből ismerhették meg szűnni nem akaró tettvágyát. Nevéhez fűződik a Tarsolyos Lovas Egylet megalapítása is. Szívügye volt Blaha, ahol élt és praktizált. Motorja volt a Blaháért Társaságnak, különös tekintettel az Úrréti-tó ügyét viselte szívén. Társadalmi munkájáért és elért eredményeiért 2007-ben kiérdemelte a Gödöllő Városért díjat is – olvasható a GDL közösségi oldalán.

November utolsó vasárnapján lesz dr. Bucsy László gödöllői búcsúztatása

A család Történelmi Vitézi Rendhez eljuttatott tájékoztatása szerint november 27-én, vasárnap 14 órakor kezdődik a november 2-án, 76 éves korában elhunyt dr. Bucsy László gödöllői búcsúztatása a Pozsonyi csata Táncsics Mihály úti emlékoszlopánál. A megemlékezésen a családtagok, barátok, ismerősök, szakmai kollégák, a lovas barátok lóháton és a vitéz társak vesznek részt. Az emlékező tisztelőktől azt kérik,hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le.

Bucsy László egyik utolsó interjúját 2017 decemberében adta, amikor a Régió Plusz TV kamerái előtt a 2002-ben megalakult Blaháért Társaságról, mint a városrész civil szervezetéről, annak tevékenységéről és terveiről beszélt. Nyugodjon békében!



Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online