Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Átadták a Gödöllőt is érintő grandiózus vasútfejlesztést

2022-10-07 18:24:31

Azzal együtt, hogy a gyakorlatban már bő egy esztendeje használhatják az utasok a közel 200 milliárd forintos, részben európai uniós, részben állami forrásból megújult Budapest (Rákos)–Hatvan vasútvonal-szakaszt, a beruházás hivatalos átadására október 7-ig kellett várni.

A gödöllői vasútállomáson lezajlott ceremónián részt vett Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára (képen jobbra), aki többek között arról beszélt, hogy pálya 56 kilométeren újult meg és 28 kilométeres hosszon zajvédő fal is épült. Hozzátette: úgy tervezik, hogy decembertől emeletes motorvonatok közlekednek majd a vonalon, és a menetrend megújítására is lehet számítani. Ennek köszönhetően – fogalmazott az államtitkár – hamarosan elérhető lesz, hogy a jelenlegi mintegy 4,5 milliós éves utasszám felülmúlja a 6 millió főt a városunkat átszelő vasúti vonalon.

A rendezvényen jelen voltak a közlekedési infrastruktúra-fejlesztés kedvező hatásait élvező települések többségének kormánypárti országgyűlési képviselői, valamint Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) beruházási vezérigazgató-helyettese és Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Vécsey László, a Pest egyei 6-os számú választókerület parlamenti képviselője (képen balra) egyfajta „házigazdaként” is megnyilvánulhatott, hiszen a grandiózus fejlesztés a legnagyobb mértékben a gödöllői központú választókerületet érinti, miután Aszódon, Bagon, Gödöllőn, Hévízgyörkön és Isaszegen is számos beruházás valósult meg a projekt keretében.


Emlékezetes, hogy a jelentős horderejű projekt alapkövét 2018. március 10-én helyezték el a földben az illetékesek. A vonalszakasz gödöllői fejlesztéseire (állomás átalakítása, HÉV-vágányok áthelyezése, 2x1 sávos 143 méter hosszúságú felüljáró, új állomásépület és aluljáró építése, P+R parkolók kialakítása) a vonatkozó kormányhatározat szerint 18,6 milliárd forintot szántak.

A Rákos–Gödöllő vonalszakaszon a vasúti pálya korszerűsítését az SB-Rákos 2017 Konzorcium (Strabag Vasútépítő Kft. és Belfry PE Kft.) munkatársai hajtották végre, míg a Gödöllő–Hatvan szakasz pályaépítését a Swietelsky Vasúttechnika Kft., a biztosítóberendezési, távközlési és ETCS 2 kivitelezési munkákat a Thales Austria GmbH és Thales Rail Signalling Solutions Kft. végezte el.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online