Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Szálloda-per: több százmillió forintban mérhető, amiről végleg le kell(ett) mondania a gödöllői közkasszának

2022-08-30 17:43:52

Kilenc hónap telt el azóta, hogy a gödöllői önkormányzat számláját tavaly november végén elhagyta 723 millió forint. A szóban forgó összegből 711 millió forintot a felszámolás alatt álló G-Magistratus Zrt. számlájára kellett átutalni, a fennmaradó 12 millió forint pedig a felperesi ügyvédi díjra ment el a vesztes szálloda-per kapcsán a gödöllőiek közpénzéből.

Szerkesztőségünk megbízható forrásból származó értesülése szerint a június 29-i a bírósági meghallgatáson megállapodás született a G-Magistratus Zrt. felszámolásáról, ami a gyakorlatban azt is jelenti, hogy elfogadták a gazdasági társaság felszámolási zárómérlegét. Mivel a hamarosan jogerőssé váló végzés nem nyilvános, ennek „fillérre pontos” adataira csak a korábban megismerhetővé vált tételekből lehet következtetni.

Mielőtt a számvetést elvégeznénk, érdemes megemlíteni egy cseppet sem mellékes körülményt. Ehhez először Gémesi György szerkesztőségünkhöz április 19-i keltezéssel intézett mondatait elevenítjük fel. Íme:
- Annak érdekében, hogy a jövőben hitelesen tudja tájékoztatni az újságolvasókat, állunk szíves rendelkezésére. Keressen bizalommal akár engem, akár Bárdy Péter alpolgármester urat az ismert elérhetőségeinken.


Tekintettel arra, hogy a szálloda-per kapcsán az utóbbi hónapokban Bárdy Péternek jutott az a feladat, hogy „beleássa” magát az akár kínos jelzővel is illethető ügy rejtelmeibe, őt kerestük. Többször is, kitartó türelemmel. Először június 30-án írásban kértük az adatok egyeztetését, amit – válasz híján – augusztus 1-jén megismételtünk, de erre sem reagált Gémesi első számú helyettese. Mindeközben telefonon legalább tucatszor hívtuk. Egyszer vette fel, július elején, amikor azt mondta, hogy nyaral, de az email-ünkben leírt összegek reálisnak tűnnek. Arra kértük, ha letelik a nyaralása, pontosítsa az összegeket, és válaszoljon. Két hónap telt el első megkeresésünktől, de választ cikkünk megjelentetéséig nem kaptunk.

A kitérő után térjünk vissza az összegekhez, azokhoz, amiket a 711 millió forintos fizetési kötelezettségből már nem lát többé a mindannyiunk adóforintjait kezelő, lokálpatrióta klubos többségű gödöllői önkormányzat.
• 219 millió forint (felperes cég követelése, a polgármester által korábban visszatartott mintegy 75 millió forint kamatokkal növelve)
• 35.550.000 forint (5%-os felszámolói díj)
• 9 millió forint (tartozás az adóhatóság felé és könyvvizsgálói díj)
• 5 millió forint (végrehajtási költség)
A fenti tételek együttes összege: 268.550.000 forint

Kiadási oldalon ehhez hozzá jön még a 12 millió forintos felperesi ügyvédi díj, valamint az önkormányzatot a szálloda-per(ek) kapcsán képviselő budapesti ügyvédi iroda megbízási díja. Dr. Kiss Árpád jegyző ezzel kapcsolatban kétszer adott tájékoztatást megkeresésünkre. A hivatalvezető által kiadott adatok alapján 2011 és 2017 között 34.290.293 forint közpénz ment el erre a célra, míg a 2017. augusztus 1-je és 2019. december 31-e közötti időszakra vonatkozóan idén július közepén 17.715.957 forintot fizetett ki az önkormányzat jogi tanácsadásra és ügyvédi megbízásra. Mindent egybevetve, az al- és felperesi ügyvédi képviseletekre elköltött összeg eddig 64.006.250 forintra rúgott.

A kiadási oldalon megjelenő, gyakorlatilag tényként kezelhető 332.556.250 forintos összeggel szemben (ami közel négy és félszerese a kivitelező számára a bíróság előtt igazolni nem tudott, Gémesi György által azonban nem megfelelő minőségűnek ítélt teljesítés miatt közel másfél évtizede meg nem térített tételnek) az országosan is elhíresült gödöllői szálloda-per „bevételi oldala” összegben kifejezve egyelőre értelmezhetetlen.


Úgy tudjuk ugyanis, hogy a vagyoncsökkentés tárgyában indított, 46 millió forintos követelést tartalmazó, Kúriát is megjárt pert az önkormányzat elveszítette. További „egyenlegjavító” lehetőségként kínálkozik a városvezetés számára az Öresund Kft. alapító-tulajdonosa, Komlós János elleni marasztalási per, ami valamivel több mint 232 millió forintos kártérítési összeget jelentene. Ezt a jogi eljárást azonban csak a kft. felszámolása után lehet megindítani.

Mindebből az következik, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint továbbra is erősen kétséges, hogy a gödöllői önkormányzat a szállodával összefüggő persorozatból belátható időn belül tényleges pénzbevételhez jusson. A rosszmájúak szerint – sejtve a büntetőperben jogerősen elmarasztalt, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt vállalkozó anyagi helyzetét – ennek esélye a nulla felé konvergál.

S ha ez bekövetkezik, akkor meghiúsulhat a Gémesi György nézetét ebben a kérdésben is hangoztató Bárdy Péter alpolgármester tavaly november 29-én megfogalmazott „vágyálma”, miszerint: a gödöllői önkormányzat számára „sikertörténet” a szállodával kapcsolatos perek folyamata, aminek végén mintegy 200 millió forintos nyerő pozícióba kerülhet az önkormányzat…


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online