Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A gödöllői tizenegy céljainak elérését segíti a volt válogatott középpályás, Nagy Dániel

2022-08-09 10:29:15

Amint arról korábban hírt adtunk, augusztus 21-én, vasárnap 17 órakor megkezdi szereplését a Pest (vár)megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 2022/2023-as idényének őszi, várhatóan november 27-ig tartó szezonjában a Gödöllői SK csapata. Az időközben elkészült sorsolás alapján azt is tudni, hogy Győri Zoltán együttese a Pest megyei II. osztály Északi-csoportjából feljutott VS Dunakeszi gárdáját fogadja a Táncsics Mihály úti Szűcs Lajos sportcentrumban.

Néhány héttel ezelőtt még feltételes módban fogalmaztunk egy volt válogatott középpályás leigazolásáról, a napoknak azonban nyilvánosságra került, hogy a labdarúgó-pályafutását gyermekként a Gödöllői Góliát FC-ben kezdő Nagy Dániel (31 éves) a Gödöllői SK színeiben folytatja focikarrierjét. Az egykoron Németországban légióskodó, korábban a hazai első osztályban több csapatnál (Újpest, Ferencváros, Mezőkövesd) is megfordult, jelenleg a bokaműtétje utáni rehabilitációs időszaknál tartó játékos – mások mellett – a következőket nyilatkozta a Sportszelet Online oldalnak.
- Szépen javul a sérülésem, de már nem leszek százszázalékos, ezt el kell fogadni. Arra azonban még képesnek érzem magam, hogy egy „megye-egyes” gárdának hasznára váljak. Ezért is jött képbe a Gödöllő, ahova ezer szállal kötődöm. Itt lakom, itt élnek a szüleim, egyértelmű volt, hogy ezt az együttest választom. Különben is, csak hajszálon múlt, hogy júniusban nem kerültek fel az NB III-ba. A cél a jövőre nézve változatlan, ennek a megvalósításában szeretnék segíteni.

Nagy Dániel kétszer lépett pályára a nemzeti csapatban: 2017. október 10-én a Feröer-szigetek elleni világbajnoki selejtezőn 24 perc, majd a 2017. november 14-én lezajlott Costa Rica elleni barátságos ütközeten 76 percnyi játékidőt biztosított számára az akkori szövetségi kapitány, Bernd Storck. A magyar válogatott mindkét meccset 1-0 arányban megnyerte.

A támadó középpályás 2018 júniusában – az Újpest FC színeiben nyert bajnoki bronz- és kupa-aranyérem kapcsán – a Régió Plusz TV és a Gödöllői Hírek közös sportműsora, a Térfél vendége volt. Idézzük fel az akkori beszélgetést:



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online