Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Gödöllői szemszögből nézve minden bizonnyal a hónap híre volt, hogy 40 milliárd forintos – részben OTP Banki, részben kormányzati – támogatás szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A nem mindennapi finanszírozási konstrukcióval megvalósuló beruházás-sorozat kapcsán számos dezinformáció (szalonképesebben: tévhit) látott napvilágot, főleg a közösségi oldalakon megjelent hírek kommentjeiben. Azt gondoltuk néhány tény(adat) tisztázásra szorul, ezért dr. Ujváry Tamást, a gödöllői műemlék-együttest működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatóját kértük meg arra, hogy segítsen eloszlatni az olvasói és kommentelői „félreértéseket”.
Idestova 114 éve, 1911. november 25-én indult meg a HÉV-közlekedés Gödöllőn. A ma már H8-as jelzésű gödöllői HÉV-vonal első, villamosított szakasza a budapesti Keleti-pályaudvar és Cinkota között szállított utasokat. Később Kerepes lett a végállomás, majd átadták a forgalomnak a Kerepes és a gödöllői MÁV-állomás közötti, 12,8 kilométer hosszúságú szakaszt. A villamos- és gőzüzemre egyaránt berendezett pályatest felépítményét 30 kilogramm/folyóméter tömegű sínekből építették és 12 tonna tengelyterhelést engedélyeztek rajta. Érdekesség, hogy a „villanyos” eredetileg kék színű volt, zöldre az 1933-as cserkész-világtalálkozó idején festették.
A Pest Vármegyei Főügyészség kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi piacon megjelenő magán-egészségügyi szolgáltatók kapcsán a fogyasztói jogok betartására. Az ügyészség ellenőrzései e körben számos esetben jogsértést tártak fel, mondván: a magán-egészségügyi szolgáltató általános szerződési feltételei sok esetben tisztességtelennek tekinthetők – olvasható a vádhatóság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Jószerivel véget sem ér a Hangjegy Színház által az idei nyárra szervezett Hangjegy Művészeti Fesztivál – Nyári Színház elnevezésű programsorozat, máris kezdődik a Sisi nyár 2022 címet viselő kulturális csemege a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gödöllői főépületének díszudvarán.
Mindez azt is jelenti, hogy az igényes szórakozásra, kikapcsolódásra vágyó hely- és környékbeliek augusztusban is lenyűgöző produkciókat láthatnak a gödöllői egyetem főépülete felől megközelíthető festői természeti környezetben.
- Örömünkre szolgál, hogy a Hangjegy Művészeti Fesztivál – Nyári Színház idei, júniusi és júliusi programsorozata értő és befogadó közönségre talált, ezért is döntöttünk úgy, hogy augusztusban is kínálunk önfeledt szórakozási lehetőségeket a gödöllői egyetem csodálatos természeti kulisszái között. Célunk továbbra sem változott: az előadások művészeti stílusának változatossága mellett, az igényességet tartottuk szem előtt, amikor összeállítottuk az augusztus végéig tartó, hét eseményből álló programkínálatot – fogalmazott a Sisi nyár 2022 kulturális attrakciósorozat kapcsán Szekeres Tamás, a Hangjegy Színház ügyvezető igazgatója.
Az események sorát augusztus 8-án a Paulina koncert nyitja meg, majd a Csirkebefőtt című előadás az abszurd humort hozza Gödöllőre. A folytatásban – a teljesség igénye nélkül – említést érdemel két nagyszabású produkció, a Sissi, a magyar királyné (Erzsébet) című Huszka-operett, valamint az Experidance: Fergeteges - Sissi legendája című táncelőadása. És ne feledkezzünk meg a Fórum Színház A feleség negyvennél kezdődik című vígjátékáról sem (werkfilm az olvasópróbáról a cikk végén látható), amit Beleznay Endre, Pikali Gerda, Németh Kristóf, Gregor Bernadett, Magyar Attila és Náray-Kovács Zsombor alakítása fémjelez. A záró program augusztus 25-én a Szegedi Kortárs Balett: Carmina Burana című produkciója lesz.
A Sisi nyár 2022 előadásaira jegyek már kaphatók ezen az elérhetőségen. A programsorozat a Hangjegy Színház szervezésében, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel közös együttműködésben, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg.