Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Eltűntek az éktelenkedő szemeteszsákok a gödöllői utcákról

2022-06-30 09:19:38

Június 30-ára rendkívüli képviselőtestületi ülést hívott össze Gémesi György. A polgármester által jegyzett meghívó napirendi pontjainak sorában az első helyen egy szóbeli előterjesztés szerepelt: Tájékoztatás kérése a hulladékgazdálkodás helyzetéről címmel. Meghívottként Vécsey László országgyűlési képviselőt, Juhász Istvánt, az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnökét, Kistarcsa polgármesterét valamint Agatics Rolandot, a szolgáltatást végző DTkH Nonprofit Kft. – időközben felmentését kérő – ügyvezető igazgatóját nevesítették.

Az invitált személyek közül senki nem jelent meg a rendkívüli tanácskozáson. Vécsey László június 28-i keltezéssel – a polgármester által minősíthetetlennek titulált – levelet küldött Gémesi Györgynek, amiben – többek között – leírja, biztatónak tartja, hogy a Gémesiék kártékony tevékenységének utórengései az idén lezárulnak, és jövőre már nem kell ezzel a problémával megküzdeni.
A vészharangot június elején megkongató Juhász Istvánt telefonon értük el, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy szóban már megszületett a felek közötti, mindenki számára elfogadható megállapodás, és annak aláírását követően nyilatkozatban tájékoztatják a közvéleményt.

Ott volt viszont az ülésen a szolgáltatást ellátó cég szakmai vezetője, Feigli Ferenc, aki – mások mellett – felvázolta a kialakult helyzet okait, és beszélt a jövőről is.  Elhangzott, hogy az átmeneti probléma 113 települést érint, amelynek lakói a kommunális hulladék elszállításának díját fizetik meg a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-nek.
Az utóbbi időben jelentősen, mintegy 35 százalékkal megnőtt a zöldhulladék mennyisége, ami többletköltséget ró a közszolgáltatóra. Gondot okoz, hogy az évekkel korábban beszerzett gépjármű-park folyamatosan elhasználódik, egyre sűrűbben merül fel a szervizelés és a javítás szükségessége. A műszaki problémákra is visszavezethető bizonytalanság hatására a dolgozók egy része, csaknem 16 százaléka „besokallt”, és május végén felmondott.
Jó hír, hogy az elmúlt egy hónapban felszínre került szelektív- és zöldhulladék elszállítási elmaradások felszámolása megkezdődött, Gödöllőn június 29-én a kilenc körzetből hétben összeszedték az utcán éktelenkedő zsákokat, a fennmaradó kettőben pedig június 30-án történik meg ez.
Feigli Ferenc a jövőre nézve kihangsúlyozta, hogy nem titok, 2023 júliusától a MOL koncesszióba kapja a szemétszállítást, aminek következtében a közszolgáltatók már nem az önkormányzatokkal, hanem a „nemzeti olajcéggel” szerződnek majd. A cég szakmai vezetője megköszönte az önkormányzat lojalitását, és felhívta a figyelmet arra is, hogy a társulás tagjainak elemi érdeke lesz az összefogás, elsősorban a későbbi érdekérvényesítés hatékonyságának biztosítása érdekében.

- Rendszer szinten Gödöllőn nem marad kint a hulladék – vetítette előre kérdésre válaszolva a DTkH NKft. szakmai vezetője, aki hozzátette: arra törekszik, hogy a gépjármű-park műszaki állapota javuljon, ha kell két rossz jármű helyett inkább vesz egy jót, csak fenntartható legyen a szemétszállítási szolgáltatás biztonsága.

A napirendi pont tárgyalása végén Gémesi György ragadta magához a szót. Gödöllő első embere többször hangsúlyozta, hogy nem kíván politikai kérdést csinálni a témából, ám személyeskedő, indulatoktól sem mentes mondandója hemzsegett a múltbeli, jobbára politikai indíttatású történések felelevenítésétől.
Gémesi azt is elmondta: ért a szakmához, amit Gyenes Szilárd mellett megtanult, és – akár polgármesterként, akár az önkormányzati érdekszövetség elnökeként – küzdeni fog azért, hogy a jövőben hasonló helyzet ne alakulhasson ki.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online