Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Szeméthelyzet: nem plusz pénzt szeretnénk, csak azt, ami jár!

2022-06-15 11:25:18

Juhász István, az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzat Társulás elnöke június 10-én, közösségi oldalán adott tájékoztatatást a szemétszállítással kapcsolatos, gödöllőieket is érintő helyzetről. Kistarcsa polgármestere elsősorban azért ragadta meg ezt a lehetőséget, mert az elmúlt hetekben több, bizonyos szolgáltatás elhalasztásáról, átütemezéséről, illetve csoportos dolgozói felmondásokról szóló hírek láttak napvilágot.

Juhász István – a teljesség igénye nélkül – így vázolta fel a kialakult helyzetet:
• 2019 novemberében úgy vettem át az elnökséget az önkormányzati társulás élén, hogy a Zöld Híd katasztrófavédelmi gyámság alatt volt, és évente több mint 600 millió forint mínuszt termelt. Az egész céget áthatották a mindennapokban a különböző politikai felek csatározásai. Hosszú, közel két és fél éves út következett. Rengeteg nehéz döntést kellett az időközben kisebbségi tulajdonossá váló Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (DTkH Nkft.) illetékeseivel meghoznunk. Rengeteg harcot vívtunk meg a cég megmentése érdekében. Ez a fáradságos és áldozatokat követelő munka meghozta eredményét: a katasztrófavédelem levonult, és a tavalyi év zárásánál már nem csak azt láthatjuk, hogy sikerült eltüntetni a korábbi 600 milliós mínuszt, hanem ráadásként több tízmillió forint hasznot is elkönyvelhettünk. Mindezt úgy, hogy semmivel sem kaptunk több pénzt elszállított literenként, mint bármelyik másik cég. Azaz: siker koronázta több száz ember közös munkáját. Idén már akár 100 milliós eredményben reménykedhettünk, amivel megkezdődhetett volna önkormányzati önerők nélkül is a tőkepótlás.  Itt álltunk év elején.

• Aztán jött a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.), jöttek az elszámolási viták, és sikerült pár hónap alatt elérni, hogy egy felfelé ívelő cégcsoport a mindennapokkal küszködő szolgáltatóvá váljon.


• A benyújtott adatszolgáltatás alapján a Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft. és a DTkH Nonprofit Kft. nettó 3.549.133.571 forint díjra jogosult, ehhez képest a közszolgáltató által benyújtható számla összege nettó 2.107.413.377 forint. Még a csökkentett összeg kifizetése sem történt meg a mai napig! A cég vezetése hiába kér hónapok óta időpontot az NHKV vezetőjéhez, Vásárhelyi Tiborhoz, egyszerűen csukott ajtókkal állunk szembe. Állunk és nem értjük a kialakult helyzetet, miközben az autóinkat a szervizelések elmaradása miatt sorban rakjuk félre, aminek következtében járatok maradnak el, kerülnek átszervezésre. Ameddig még lehet…

• Úgy gondolom sem a társulás vezetése, sem a cégek menedzsmentje nem tehet arról, hogy egy több milliárdos lyukat ütött az NHKV a szolgáltató költségvetésében. Nem adjuk fel, hetek óta minden követ megmozgatunk a helyzet megoldása érdekében.  Minden kolléga erőltetett tempóban, plusz műszakban dolgozik, hogy megtaláljuk a megoldást. Itt szeretném megköszönni az érintett területek országgyűlési képviselőinek az általuk végzett munkát, akikkel már szinte napi kapcsolatban vagyunk a helyzet mielőbbi tisztázása érdekében.
Tisztelettel kérem Vásárhelyi Tibort, hogy minél előbb fogadja munkatársaimat, a két cég ügyvezetőjét, hogy a helyzet minél előbb nyugvópontra kerüljön a szolgáltatás biztonsága érdekében!

• Mi nem plusz pénzt szeretnénk, csak azt, ami jár!


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online