Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Tizenegy kamerával bővül a gödöllői térfelügyelő-rendszer

2022-06-17 11:16:42

Bizonyára többen – egyesek nem kicsattanó örömmel – emlékeznek arra a próbálkozásra, aminek kidolgozása a szavazattöbbség biztosítása érdekében alpolgármesterré választott Bajkó Norbert nevéhez fűződött, majd a törvényi rendelkezések miatt megbukott. Igen, az önkormányzat kezelésében lévő utak állagának megóvása érdekében kiötlött útdíj tervezett bevezetéséről van szó, amiből annyi maradt hírmondónak, hogy a város bizonyos útjain kamerákkal figyelik a 3,5 tonna össztömeget meghaladó gépkocsik behajtását, áthaladását. Illetve, az is előfordult már, hogy – miután a vonatkozó rendelet ezt tartalmazza – behajtási engedély hiányában a sofőrök figyelmeztetéssel, büntetéssel szembesültek.

Június 16-án olyan képviselőtestületi döntés született, hogy a jelenleg 77 elemből álló térfelügyelő-rendszert bővítve, június végéig újabb 11 kamerát szerelnek fel a városban tíz helyre. Olyat, ami alkalmas a gépjárművek rendszámának, típusának, márkájának, színének (nappali időszakban) megállapítására, dokumentálására. Ráadásul, az intelligens képelemző analitika bűnmegelőzési és felderítési szempontból nagyban segítheti a rendőrség munkáját is. Hogy hova kerülnek a térfigyelő kamerák? Eláruljuk, ide:

Szabadság úton (3-as főút)
• Besnyő utcai kereszteződés
• Batthyány Lajos utcai kereszteződés
• Arany János utcai kereszteződés
• Testvérvárosok úti kereszteződés
• Ady Endre sétány torkolata (képen)
• Tessedik Sámuel utcai kereszteződés
Dózsa György út Thegze Lajos utcai kereszteződés
Isaszegi út Fürdő utcai kereszteződés
Köztársaság út Őz utcai kereszteződés
Blaháné út Hegy utcai kereszteződés


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online