Labdarúgás: ötössel küldte haza a Gödöllő az újonc Pereget
Újabb, felülmúlható, ám akár kellemetlenséggel is szolgálható rivális várt a bajnoki tabella élén tanyázó gödöllői csapatra a Táncsics Mihály úti Szűcs Lajos sportcentrumban. A hazai mérkőzéseiket Kiskunlacházán játszó újonc peregiek főként a Pest megyei I. osztályú tagságuk megőrzéséért harcolnak, ezért minden „elcsípett” pont jól jön a számukra. Más kérdés, hogy a 12. helyen álló vizitálók elsősorban nem a GSK-tól remélhettek ajándékponto(ka)t.
Mindez a gyakorlatban is igazolódott, hiszen városunk tizenegye magabiztosan hozta a kötelező sikert. Persze, ehhez az is kellett, hogy a 24. percben vezetéshez jutott peregiek „meghúzzák az oroszlán bajuszát”. A hazai találatok sorát Reznek Donát büntetőből elért gólja nyitotta meg a 34. percben (Pancsuska Tamást buktatták a tizenhatoson belül), majd a térfélcseréig Hámor Zsombor is betalált. A második félidőben Barabás Ádám és Balogh Bálint góljaival tíz perc alatt eldőlt a három bajnoki pont sorsa, amit a csereként beállt Kaiser László – gyakorlatilag első labdaérintéséből – nyomatékosított a lefújás előtt mintegy húsz perccel.
Pest megyei I. osztályú bajnokság, 23. forduló: Gödöllői SK – Lasselsberger-Pereg SE 5-1 (2-1) Gödöllői gólszerzők: Reznek Donát (11-esből), Hámor Zsombor, Barabás Ádám, Balogh Bálint, Kaiser László. A Gödöllői SK csapata 53 ponttal, 65-20-as gólkülönbséggel – több győzelmének köszönhetően – a tabella 1. helyén áll a Pest megyei I. osztályú bajnokságban. Következik: Taksony SE – Gödöllői SK április 16., szombat 16 óra.
Pest Megyei Kupa negyeddöntő A gödöllői csapat a Pest Megyei Kupában a legjobb négy közé jutásért lép pályára április 13-án, szerdán 16.30 órától a Pest megyei II. osztály Északi-csoportjában érdekelt Péceli SSE otthonában. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú csapat jut az elődöntőbe.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|