Röplabda NB I. Liga: hiába küzdött, nem jutott részsikerig a gödöllői csapat Székesfehérváron
NB I. Liga, felsőházi rájátszás, 1. forduló: Székesfehérvári MÁV Előre-Bericap – Gödöllői RC 3-0 (24, 17, 19)
Az alapszakaszban elért 3. helyezésével 1 ponttal érkezett a május 7-ig tartó felsőházi (1-4. helyek) rájátszás első ütközetére a gödöllői együttes, amelynek soraiban ott volt Ratkai Panna, ám a meghatározó játékosok közül továbbra is hiányzott Kökény Petra, valamint a két légiós, a kubai Sánchez Pérez Rachel és a kanadai Kamila Haase.
A hosszú hetek óta tartó gödöllői gondok ellenére, kifejezetten bátran kezdte a találkozót Szalay Attila társulata, amely 6-2-re, 12-8-ra, majd 22-18-ra is vezetett az első játszmában, ám a hazaiak megrázták magukat, 23-nál egyenlítettek, majd behúzták a szettet. A második felvonásban kevés esélyt adott a MÁV Előre városunk hatosának, amely a harmadik etap elején ismét kicsikart néhány pontos előnyt. Kisvártatva azonban a vendéglátók átvették a játék irányítását, és 18-13-ra elléptek. A gödöllői lányok becsületére legyen mondva, nem adták fel: 18-18-ra egyenlítettek! Ezt követően viszont megállt a Szalay-csapat tudománya, így a GRC formációja részsiker nélküli vereséggel távozott Székesfehérvárról.
A Gödöllői RC csapata 1 ponttal, 0-3-as szett- és 60-76-os pontaránnyal a 3. helyen áll a felsőházi (1-4. helyek) rájátszás minitabelláján. Következik: Budaörsi DSE – Gödöllői RC március 27., vasárnap 19.30 óra. Az aktuális mérkőzés statisztikája ide kattintva böngészhető.
|
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|