Röplabda NB I. Liga: szépen tartotta magát a Fehérvár ellen a gödöllői csikócsapat
NB I. Liga, alapszakasz, 13. forduló: Gödöllői RC – Székesfehérvári MÁV Előre-Bericap 0-3 (-19, -16, -23)
Sajnos, semmilyen kedvező fordulattal nem számolhatott Szalay Attila az utóbbi két mérkőzéshez képest, ezáltal ezúttal is borítékolható volt, hogy a kulcsjátékosait – köztük két légiósát – sérülés miatt nélkülöző gödöllői hatos csak a tisztes helyállásban reménykedhet.
Ezt viszont teljesítette városunk ígéretes jövő előtt álló tehetségeit soraiban tudó „csikócsapata”. A számszerű eredmény önmagában nem adja vissza azt, hogy a gödöllői fiatalok esetenként ravasz és meglepő pontokkal rukkoltak elő, lelkesedésük pedig ugyancsak kiváltotta a szimpátiát. A harmadik szettben az esélyesebb rivális „megszégyenítése” odáig fajult, hogy a játékrész elején 10-3-ra is elhúzott a Szalay-csapat.
Az alapszakasz utolsó hazai (monori) mérkőzésén elszenvedett vereségével a gödöllői együttes – függetlenül a jövő szombati, Budaörs ellen ütközet eredményétől – a 3. helyen végzett a táblázaton. Ez azt jelenti, hogy 1 ponttal kezdi majd a felsőházi (1-4. helyezettek) rájátszást, azaz: hat mérkőzésen 2 pontos hátrányt kell ledolgozni ahhoz, hogy megvédje NB I. Liga bajnoki címét. Amennyiben a kulcsemberek visszatérnek, ennek teljesítése nem tűnik reménytelen vállalkozásnak.
A Gödöllői RC csapata 28 ponttal, 32-13-as szett- és 1.032-801-es pontaránnyal a 3. helyen áll az alapszakasz-tabellán. Az aktuális mérkőzés statisztikája ide kattintva böngészhető. Következik: Budaörsi DSE – Gödöllői március 6., vasárnap 19.30 óra.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|