Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Így dézsmálta a lekapcsolt tolvaj a gödöllői vasútállomás bringatárolóját

2021-09-04 16:50:15

Szolgálatát leadva hazafelé tartott az a gödöllői nyomozó, aki a vonaton kiszúrta az egyik ügyükben keresett férfit. A következő állomáson erősítés várta, elfogás után indulhatott vissza munkahelyére.

A csavargó életmódot folytató, kerékpárlopásokkal gyanúsítható férfit egy ideje hiába keresték, állandó lakcímén életvitelszerűen nem tartózkodott, és már az összes lehetséges tartózkodási helyét többször letalpalták, amikor a nyomozó megpillantotta a vonaton. Tudta, a pihenésre majd később szán időt, inkább telefonjáért nyúlt és erősítést kért a következő állomásra. Bagon már járőr kollégái várták, amikor leszólította, majd felszólította a gyanútlan utast, igazolja magát. Miután bizonyossá vált, őt keresik égre-földre, a nyomozó elfogta és együtt visszaautóztak Gödöllőre.

A 27 éves R. Richárdot négy lopással gyanúsították meg, legdrágább zsákmánya 300 ezer forintot ért, összesen közel 600 ezer forint kárt okozott a biciklik tulajdonosainak. A gödöllői vasútállomáson lévő kerékpártárolóra járt rá, onnan szerezte be a drótszamarakat, amiken később jóval árukon alul túladott. Kettőn nem tudott, azokat a rendőrök megtalálták és lefoglalták.

Kihallgatásán beismerte, sőt, bővítette az általa elkövetett bűncselekményeket, két másik lopásról is beszélt, amiket elmondása szerint azért tett, mert nem dolgozott, viszont a gyerekeit etetni akarta.

Az őrizetbe vett R. Richárd ellen három rendbeli lopás bűntettének, valamint egy rendbeli lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben kezdeményezték letartóztatását. Forrás: police.hu



Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online