Gödöllői vasútfejlesztés: képviselői munkabejárás az átadás előtt
Vécsey László, a Pest megye 6. számú, gödöllői központú választókerület kormánypárti országgyűlési képviselője (képen balra) és Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese (képen jobbra) május 21-én, a déli órákban munkabejárást tartottak a Budapest (Rákos)–Hatvan vasútvonal-szakasz korszerűsítésének részét képező gödöllői, Köztársaság úti felüljárónál, valamint a megújult állomáson.
A sajtónyilvános eseményen mindketten jelentős előrelépésnek ítélték és elégedettségüknek adtak hangot azzal kapcsolatosan, hogy a közel 200 milliárd forintos, részben európai uniós, részben állami forrásból megvalósult beruházás következtében idén őszre a teljes átépített, mintegy 53 kilométer hosszúságú vonalszakaszon 100-160 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok. Emellett, azt is nyomatékosították, hogy az állomások és megállóhelyek fejlesztésével nő az elővárosi közlekedés színvonala, az utaskomfort, az utas- és üzembiztonság, másfelől pedig csökkennek a környezeti ártalmak. A teljes vonalon a XXI. századi körülményeinek megfelelő közlekedés válik lehetővé.
 Emlékezetes, hogy a jelentős horderejű projekt alapkövét 2018. március 10-én helyezték el a földben az illetékesek. A vonalszakasz gödöllői fejlesztéseire (állomás átalakítása, HÉV-vágányok áthelyezése, 2x1 sávos 143 méter hosszúságú felüljáró, új állomásépület és aluljáró építése, P+R parkolók kialakítása) egy korábbi kormányhatározat szerint 18,6 milliárd forintot szántak.
A Rákos–Gödöllő vonalszakaszon a vasúti pálya korszerűsítését az SB-Rákos 2017 Konzorcium (Strabag Vasútépítő Kft. és Belfry PE Kft.) munkatársai hajtották végre, míg a Gödöllő–Hatvan szakasz pályaépítését a Swietelsky Vasúttechnika Kft., a biztosítóberendezési, távközlési és ETCS 2 kivitelezési munkákat a Thales Austria GmbH és Thales Rail Signalling Solutions Kft. végezte el.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|