Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Meghiúsított drogbiznisz a gödöllői bútoráruház mögötti parkolóban

2021-04-23 07:50:03

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság felderítői április 21-én, a délutáni órákban egy gödöllői bútoráruház mögötti parkolóban, egy kocsiban zajló üzletkötés közben fogtak el egy nőt és egy férfit. Az egységek tagjai másodpercre pontosan összehangolták a műveletet, esélyt sem adva a menekülésre. A 29 éves isaszegi nőt és a 49 éves, gödöllői K. Józsefet, elfogták, a 250 ezer forintért gazdát cserélt, bruttó 114 grammnyi drogot és a pénzt lefoglalták.

Az autó után a kutatást az érintettek lakására is kiterjesztették. K. Bettina isaszegi lakásán bruttó 601 gramm növényi törmeléket, digitális mérleget, dohányőrlőt, nagyméretű tasakokat, 2,4 millió forintot és 25.920 eurót találtak.
A drogot grammonként 2.600-2.800 forintért árusító K. József otthonában bruttó 250 gramm növényi törmeléket, valamint három spanglit foglaltak le.

Egy másik csapat eközben Szadára autózott, ahol egy 49 éves férfi lakását fésülték át, ahonnan 404 ezer forint mellett 115,94 gramm marihuána került elő. A magát fogyasztónak valló férfi – elmondása szerint – 2020 nyara óta terjeszti is a kábítószert.

A 29 éves nő és K. József megtagadta a vallomástételt, a gyanúsítás ellen is panaszt tettek. A szakértői vizsgálat szerint a lefoglalt anyagok kábítószernek minősülnek, delta-9-THC hatóanyagot tartalmaznak.

A Pest megyei nyomozók a három elfogottat kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. Velük szemben a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. Forrás: police.hu



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online