Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Egyedülálló részletességgel vizsgálják a biológiailag bontható műanyag bomlását a gödöllői egyetem kutatói

2021-04-22 11:20:30

A körforgásos gazdasági modell terjedése révén egyre több figyelmet kap a szennyezett csomagolóanyagok komposztálási lehetősége is. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói most, egy speciális kísérlet során mintegy 70 ezer kilogramm biológiailag bontható műanyagot komposztálnak, hogy az anyagok lebomlása és szerkezeti átalakulása a lehető legpontosabban váljon ismertté. Mivel ebben a témában ilyen méretben elvégzett  kísérletekről még nem született publikáció, a gödöllői központú egyetem jó eséllyel a világ élvonalába kerülhet az agrárium ezen speciális tudományterületén

Az akár a Föld Napjához is társítható kísérlet kapcsán dr. Aleksza László, a MATE Környezettudományi Intézet egyetemi docense és a Profikomp Környezettechnika Zrt. vezérigazgatója megjegyezte, egyes csomagolóanyagok esetében be kell látni, hogy az újbóli műanyagként történő feldolgozásuk a használatukból adódó nagymértékű elszennyezettség miatt nem oldható meg. Ehhez ugyanis a műanyagiparnak tiszta alapanyagra van szüksége.


Ezt az alkalmasságot az egyes csomagolóanyagok tekintetében nemzetközi minősítő szervezetek állapítják meg, amelyek szabványos módszerek sorozatának elvégzése után hivatalos jelzéssel látják el a terméket, mely szerint az üzemi vagy házi-kerti körülmények között komposztálható. A minősítés azonban laboratóriumi vizsgálatok alapján zajlik, így a gyakorlatban történő nagyobb léptékű hulladékkezelés kihívásairól nem szolgáltat elegendő információt a szakembereknek. Az ezzel kapcsolatos ismeretek bővülése, pontosítása tehát kulcsfontosságú ahhoz, hogy a körforgásos gazdasági modell hatékonyabbá váljon.

Prof. Dr. Gyuricza Csaba rektor kiemelte: a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem számára a fenntarthatóság elősegítésével és a hulladékgazdálkodás fejlesztésével kapcsolatos törekvések prioritást élveznek. Ezeket a szempontokat a közeljövőben várható nagyszabású egyetemi fejlesztések esetében is fokozottan érvényesíteni fogja a MATE. Mindezt jól szemlélteti az a tény is, hogy a gödöllői székhelyű intézményben működik az első és ezidáig egyetlen olyan tanszék az országban, melynek nevében szerepel a hulladékgazdálkodás szó. A kutatók jelenleg is intenzív kutatásokat folytatnak a komposztálható jelöléssel ellátott műanyag termékek komposztálási folyamatban mutatott viselkedése és a jelenlétükben készült komposzttermékek vizsgálatát illetően. Forrás: MATE Médiaközpont, fotó: Aleksza László


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online