Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röplabda: a felsőházi rájátszásba ütötte magát a gödöllői hatos!

2021-02-27 18:45:22

NB I. Liga, alapszakasz, 12. forduló:
Gödöllői RC –
Debreceni SZC-Eötvös DSE Derecske 3-1 (-22, 19, 12, 18)

Matematikailag egyszerű volt a képlet a forduló rangadójává avanzsált találkozó előtt: legalább 3-2-es hazai siker esetén a Gödöllő biztosan bejut az NB I. Liga felsőházi rájátszásába, a Szalay-csapat esetleges veresége esetén viszont az utolsó fordulóra marad a döntés, hogy melyik társulat csatlakozhat harmadikként a Székesfehérvári MÁV Előre és a TFSE együttese alkotta mezőnyhöz.

Aki azt gondolta, hogy az 5-0-ás gödöllői rajt kellő alapot ad a hazaiaknak a folytatáshoz, csalatkoznia kellett. A vendégek nem adták fel és hatnál utolérték városunk hatosát. Ezt követően – egészen 22-22-ig – gyakorlatilag váltva estek a pontok, ami izgalmassá és feszültté tette a viszonylag sok technikai hibával tarkított találkozót. A végjátékra elfogyott a gödöllői csapat, így a két ászértékű szervával előrukkoló Eötvös DSE jutott részelőnyhöz (0-1).

Ilyen előzmények után erősen kérdéses volt, hogy megtöri vagy motiválja a GRC-s lányokat, hogy hátrányba kerültek. Hosszas labdacsata-sorozat után kiderült, hogy az utóbbi, ami az elszántságnak és a határozottságnak is köszönhetően egyenlítést eredményezett (1-1).

A harmadik játszmának azért volt különös jelentősége, mert annak győztese pontszerzőnek mondhatta magát. A tét a gödöllői formáció tagjait nyomta kevésbé, akik időnként kifejezetten szép megoldásokkal meggyőző fölénnyel nyerték meg a játékrészt (2-1).

A hárompontos hazai győzelemhez vezető úton egy ideig döcögött a Szalay-csapat szekere (5-8), majd 15 egálnál ritmust váltottak a házigazdák, és lerendezték az ütközetet (3-1), és azt is, hogy a rájátszásnak az NB I. Liga legjobb három csapata egyikeként vághassanak neki!

Tizenegy mérkőzés alapján a Gödöllői RC csapata 23 ponttal, 27-14-es szett- és 931-735-ös pontaránnyal az NB I. Liga alapszakasz-táblázatának 3. helyét foglalja el. A mérkőzés statisztikája ide kattintva böngészhető. Következik: Gödöllői RC – Budaörsi DSE március 6., szombat 17 óra, Tungsram-csarnok (Budapest, Megyeri út). ZÁRTKAPUS!


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online