Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Hol tart az ellenzéki készülődés a gödöllői választókerületben?

2020-10-16 11:16:16

Korábbi, Megtudtuk, miért nyitott képviselői irodát Hohn Krisztina Gödöllőn című írásunk adta az apropóját annak, hogy utánajárjunk, miként vélekednek az ellenzéki összefogásban érdekelt politikai pártok reprezentánsai arról a fejleményről, amivel a Gémesi György által alapított Új Kezdet Párt elnöke, az LMP parlamenti frakciójának tagja felhívta magára a figyelmet.

Az alábbi három kérdésre kértünk és kaptunk választ:
1. Miként értékeli(k) a képviselőasszony döntését?
2. Számolnak-e azzal, hogy a Fidesz-KDNP-vel szembenálló parlamenti pártok és a Momentum által elfogadott és támogatott „egy ellenzéki jelölt egy kormánypártival szemben” elv alapján várható előválasztáson Hohn Krisztina lesz a gödöllői központú választókörzet egyik jelölt-jelöltje.
3. Az Önök pártja tervezi-e, hogy – amennyiben lesz – jelölttel indul a gödöllői választókerület előválasztásán?

Barkóczi Balázs
szóvivő, isaszegi önkormányzati képviselő, Demokratikus Koalíció:
- Az iroda megnyitásáról mi is a Gödöllői Hírekből értesültünk. Örülünk, hogy képviselőasszony saját lakóhelyén kívül, más választókerületek problémáit is szeretné megismerni. A Demokratikus Koalíció szerint a 2022-es választást nem a képviselői irodák száma, hanem az emberek között eltöltött idő nagysága fogja eldönteni. Ezért mi továbbra is kimegyünk az emberek közé, beszélgetünk, meghallgatjuk a véleményüket, mert csak így vihetjük sikerre 2022-ben a változást akarók széles tömegének akaratát, és válthatjuk le Orbán Viktor rendszerét.
Az ellenzéki összefogásban hat párt vesz részt: a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Momentum, az LMP, a Jobbik és a Párbeszéd. Ezek a pártok arról állapodtak meg, hogy a közös ellenzéki jelöltek kiválasztásában mind a tárgyalásos utat, mind az előválasztást legitim eszköznek tekintik. A Demokratikus Koalíció mindkét lehetőségre nyitott. A lényeg, hogy 2022-ben mind a 106 egyéni választókerületben, így a miénkben is egy közös ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesz jelöltjével.
A Demokratikus Koalíció Magyarország legnagyobb ellenzéki pártja, így természetesen minden választókerületben fog jelöltet indítani az előválasztáson, ahol erre sor kerül. Ha ebben a választókerületben így lesz, akkor természetesen itt is.

Víg János
, a Jobbik Pest megyei 6. számú választókerületének elnöke:
-  Minden képviselőnek joga van ott képviselői irodát nyitni, ahol szeretne, a Jobbik külön nem értékeli sehol sem egyes képviselők irodanyitási döntéseit.
Az ellenzéki pártok nem döntöttek arról még, hogy hol lesznek a 106 körzetből előválasztások, és hol tárgyalás útján dől el az induló személye. A Jobbik köztudottan azt szeretné, ha az emberek dönthetnék el mind a 106 választókerületben előválasztás során, hogy kik lesznek az ellenzék közös jelöltjei.
Ezt a döntést akkor hozzuk meg, amikor az ellenzéki pártok végleges döntést hoztak a jelölt-kiválasztás módjáról.


Lengyel Szilvia
, az LMP országos elnökségének tagja, volt parlamenti képviselő:
- A listán bejutott országgyűlési képviselők az országban több helyen is nyithatnak képviselői irodát. A képviselőasszonynak vélhetően azért esett a választása városunkra, mert pártjának, az Új Kezdetnek, melynek elnöke is, van kapcsolódási pontja a térséghez.
Mindannyiunk érdeke, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelölt kerüljön kiválasztásra, olyan, akinek széles a helyi beágyazottsága, és meg tudja mozgatni az ellenzéki szavazókat. Gödöllő és környékének problémáit az itt élők értik igazán, ebből következően a választókörzet lakosait egy itt, tehát közöttünk élő és dolgozó képviselőjelölt tudja hitelesen képviselni. Azt gondolom, hogy az ellenzéki pártok akkor járnak el helyesen, ha a választói akaratot szem előtt tartják.
Az LMP már döntött arról, hogy részt vesz az ellenzéki együttműködésben, és az esetleges előválasztásokon. A gödöllői választókörzetet nézve, nem szabad elfelejteni, hogy a 2018-as országgyűlési választások legjobb eredményét én értem el ellenzéki képviselőjelöltként, korábban országgyűlési képviselőként dolgoztam, és ezer szállal kötődöm a térséghez. Mindezek jó eséllyel feltételezik, hogy érdemes a körzet mandátumáért ringbe szállnom.

Molnár Csaba, a Momentum Pest megyei koordinátora:
- A képviselőasszony szuverén joga ott nyitni irodát, ahol szeretne. Döntésében nyilvánvalóan szerepet játszott, hogy az Új Kezdet egykori elnöke Gödöllő polgármestere.
Még nem született döntés azzal kapcsolatban, hogy melyik körzetben dőlhet el előválasztáson az ellenzéki induló személye. Amennyiben a Pest megyei 6-os számú választókerületben előválasztás fog dönteni, akkor ezen – természetesen – Hohn Krisztina is elindulhat, amennyiben pártja vállalja az előválasztás lebonyolításával kapcsolatban felmerülő erőforrás igények ráeső részét. Ha elindulnak, úgy tőlük is elvárás lesz, hogy az előválasztáson itt győztes jelöltet, illetve más körzetek ellenzéki jelöltjeit 2022-ben az Új Kezdet is teljes mellszélességgel támogassa a Fidesz hatalmának lebontása érdekében.
A Momentum jelenleg a legerősebb ellenzéki párt a gödöllői központú választókörzetben. Nagyon jó, győzelemre esélyes jelöltünk van, így természetesen el fogunk indulni egy esetleges előválasztáson és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ő legyen a Fidesz helyi kihívója.

Tekintettel arra, hogy az MSZP Pest megyei szervezeteit – ezáltal a gödöllőit is – szeptember elején feloszlatták, és újjászervezésük még nem zárult le, kérdéseinkkel Nyakó Istvánhoz fordultunk. A párt sajtófőnöke emailben küldött kérdéseinkre eddig nem válaszolt, és telefonos megkereséseinkre sem reagált. Ha megteszi, véleményét közöljük.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online