Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Megtudtuk, miért nyitott képviselői irodát Hohn Krisztina Gödöllőn

2020-10-08 11:24:10

Aki nyitott szemmel jár-kel a városközpontban, felfigyelhetett rá, hogy a korábban több vállalkozásnak is helyet adó, fizikailag az egyik Dózsa György úti tízemeletes panelház aljában lévő helyiség legújabb bérlője Hohn Krisztina országgyűlési képviselő. Emlékezetes, hogy a Baranya megyei Mánfa korábbi, 2006 és 2018 közötti polgármesterének Gémesi György (képen jobbra) adta át az LMP országos listáján szerzett parlamenti mandátumát. Hohn Krisztina országgyűlési képviselői esküjét 2018 júniusában tette le. Az irodanyitás okáról, előzményeiről, illetve a jövőre vonatkozó tervekről kérdeztük az LMP frakciójának tagját, az Gémesi Györgyék által alapított Új Kezdet Párt elnökét.

- Képviselőasszony!  Mi volt az elsődleges oka annak, hogy képviselői irodát nyit, és miért pont Gödöllőn tette ezt meg?
- Mint azt bizonyára Ön is tudja, a listáról beválasztott képviselők bárhol nyithatnak irodát az országban, szerencsére a jogszabály erre lehetőséget biztosít. Gödöllőhöz nagyon sok szállal kötődőm, mely kötődés – az emberi kapcsolatoknak köszönhetően – megválasztásom óta megerősödött. Gondolom, emlékszik arra az írásra, mely az Ön által tulajdonolt Gödöllői Hírek oldalon 2018. szeptember 22-én megjelent. Ebben a cikkben Vécsey László, a körzet egyéni országgyűlési képviselője „Miért nem Hohn Krisztina képviselőasszonyhoz fordul?” mondatával egyértelmű jelzést küldött Gémesi György polgármester felé, így ő megkért engem a parlamenti felszólalásra az elkerülő út ügyében. Én akkor a képviselő úr által rám bízott feladatot teljesítettem.

- Mintegy másfél évvel a 2022 tavaszán esedékes parlamenti választás előtt igencsak nyílt üzenetnek tűnik az Ön felbukkanása ebben a választókerületben. A kérdés csak az: az ellenzéki összefogás pártjainak vagy a regnáló kormánypárti képviselőnek kíván ezzel üzenni?

- Az elmúlt időszakban számtalanszor jártam Gödöllőn és tapasztalatom szerint igény mutatkozik arra, hogy ilyen formában is jelen legyek a településen. Több lakossági megkeresést is kaptam, szerencsére, ezért gondoltam, hogy az irodát megnyitom.


- Legyünk reálisak! Kicsi a valószínűsége, hogy a gödöllői központú választókerületben az Új Kezdet Párt adhatja majd a formálódó ellenzéki összefogás képviselőjelöltjét. Amennyiben ez így van, politikailag nem tűnik ésszerűnek különösebb energiát, munkát és pénzt áldoznia erre a körzetre. Mégis megteszi. Azért, hogy esetleg megbontsa az ellenzéki egységet, vagy azért, hogy jó alkupozícióba kerüljön a listás helyek elosztásánál?

- Egy országgyűlési képviselő elsődleges feladata az emberek képviselete és nem egy párté. Szerintem arról, hogy ki, vagy kik indítanak jelöltet ebben a választókörzetben még nagyon korai beszélni. Szerencsére, ezt bármelyik párt megteheti, nem csupán a jelenlegi kormánypártok. A választók képviselete, a velük és az ügyeikkel, problémáikkal való foglalatosság a kötelességem és nem valamiféle áldozat, hiszen ezért lettem képviselő.

- Gémesi György közreműködésével készült bemutatkozó videójában arra buzdította a helyi és környékbeli polgárokat, hogy keressék Önt problémáikkal. Milyen garanciát tud adni arra, hogy ellenzéki képviselőként az Önhöz eljuttatott gondokra, panaszokra, kérésekre sikerül valós megoldást találni?

- Azt gondolom, hogy minél több képviselő foglalkozik egy adott település, vagy választókörzet gondjaival, felvetéseivel, annál eredményesebb lehet. Az ellenzék feladata az is, ügyeljen arra, hogy a kormánypártok betartsák az ígéreteiket, illetve, hogy felhívjuk a figyelmet az esetleges pontatlanságokra, vagy hibákra, megoldásra váró problémákra.
Biztosíthatom, hogy nekem valóban fontos Gödöllő és az itt élők sorsa!


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online