Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Áder János a gödöllői egyetem sátrát is felkereste a természetfilm fesztiválon

2020-09-11 11:45:27

Számos egyéb látványosság mellett, a gödöllői központú Szent István Egyetem (SZIE) is képviseltette magát a régió legnagyobb filmes, természet- és környezetvédelmi tematikus rendezvényén, a szeptember 11-e és 13-a között Gödöllőn hatodik alkalommal lezajló Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon. A Tájépítészeti és Településtervezési Kar, valamint a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar a nyitó napon interaktív, szemléletformáló programokkal színesítette a kiállítók sorát. A gyerekek – szüleikkel együtt – játékos formában nyerhettek bepillantást a tájépítészet szépségeibe, játszhattak a Kukatündérrel, sőt, a SZIE sátrában még azt is megtudhatták, mi az az Öko-Mata.

A helyi központú egyetem jelenléte a Gödöllői Királyi Kastély belső udvarára telepített természetfilm fesztiválon felkeltette a rendezvény fővédnökének az érdeklődését is, ezért Áder János köztársasági elnök a szeptember 11-i megnyitót követően – a nemzeti parkok standjainak felkeresése után – látogatást tett a Szent István Egyetem sátránál, ahol dr. Cszóbel Szilárd, a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának általános dékánhelyettese fogadta az államfőt.


Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a SZIE megbízott rektora az esemény kapcsán kifejtette, hogy a Szent István Egyetem multidiszciplináris képzéseket egyesítő intézmény, kiemelkedők közülük a környezettudatosság köré csoportosuló tudományágak, amikre már gyermekkorban érdemes felhívni a figyelmet. Éppen ezért az egyetem évek óta rendszeres kiállítója a fesztiválnak, ahol a tudatformáló interaktív játékok révén a diákok közelebb kerülhetnek ezekhez a szakterületekhez, ezáltal hozzásegítve őket valamely tudományos életpálya megismeréséhez.

Fontos adalék, hogy a járványhelyzetre való tekintettel ebben az évben hat vetítési helyszínt biztosítanak a szervezők, a biztonságos távolság betartása miatt. Az év legjobb alkotásainak kihirdetése szeptember 12-én, a díjátadó gálán, a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában történik meg. Mivel a Szent István Egyetem különösen fontosnak tartja a tehetséges fiatalok felkarolását, és ténykedéseik elismerését, az eseményen dr. Szabó István, a SZIE oktatási rektor-helyettese különdíjat ad át az egyik film alkotójának – tette közzé a SZIE Médiaközpontja.

Az MTI híre szerint Áder János a rendezvény megnyitóján hangsúlyozta, hogy tudatosabban, körültekintőbben, nagyobb felelősséggel kell bánni környezetünkkel. Az államfő hozzátette: a pannon régió a leggazdagabb a tizenegy európai biogeográfiai régió közül, számos faj él itt, amely sehol máshol. Ez a keverék teszi számunkra oly becsessé és az ökoszisztéma egészére nézve pótolhatatlanná. Fotó: Balázs Gusztáv


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online