Május 21-én a gödöllői képviselőtestület tagjai – a tavalyi városi gazdálkodás zárszámadásának elfogadása előtt – jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2025-ös gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
A könyvvizsgálók által is ellenjegyzett „papírok” tanúsága szerint a hat gödöllői közcég – eltérő mértékben – nyereséggel zárta a mögöttünk hagyott esztendőt. Lássuk a testületi tagság által minden esetben ellenvetés nélkül elfogadott számadatokban mutatkozó részleteket!
A 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny zsűrije 99 benyújtott pályázat közül választott ki 10 díjazott projektet, valamint 11 témát kiemelt dicséretben részesített. A verseny fővédnöke dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter és dr. Kásler Miklós, emberi erőforrás miniszter volt, míg a zsűrielnöki tisztséget dr. Jakab László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar professzora töltötte be.
Az elismerésre méltó pályamunkák közül az egyik egy gödöllői diáklány nevéhez fűződött, miutánHargitai Sára „Középpontban az elfeledett közép” című pályázata II. díjban részesült. A Szabadság téri Református Líceum 17 éves, 11. évfolyamos tanulója – alább látható – dolgozatának legfőbb célja, hogy népszerűsítse a középiskolai szinten elfeledett, de sok érdekességet magában hordozó és tudománytörténeti szempontból is jelentős kontraharmonikus közepet. A konzulensi teendőket Sára esetében Unyi Tamás látta el, amiért 100 ezer forintos ösztöndíjban részesült. A diáklány jutalma, hogy 100 többletpontot tudhat a magáénak a felsőfokú felvételi eljárása során.
A díjazott és a kiemelt dicséretben részesített leglátványosabb pályamunkákat bemutatják a szeptemberben esedékes Kutatók Éjszakáján. Forrás: Magyar Innovációs Szövetség