A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
A koronavírus-fertőzés terjedésének lassítása érdekében a kormány március 11-én rendkívüli jogrendet vezetett be. A veszélyhelyzettel kapcsolatos korlátozások kihirdetése mellett, gazdaságvédelmi intézkedések is történtek, illetve várhatóan még szükség lesz további könnyítések, támogatási lehetőségek bevezetésére is. A magánszemélyeket és a vállalkozásokat érintő döntésekről, azok gyakorlati alkalmazásról és a részletekben rejlő lehetőségek megértéséről, kihasználásáról Szeghalmi Kata közgazdásszal beszélgettünk a Régió Pluszt TV gödöllői stúdiójában. A könyvelőirodát működtető szakember számos, fontos, a mindennapjainkra kiható kérdéskört érintett, törekedve a közérthetőségre.