Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllői diákokat is segít a MOL Tehetségtámogató Programja

2019-12-17 16:38:19

Nyolc Pest megyei fiatal művész vagy kutató nyert támogatást a MOL Tehetségtámogató Programjában. A program ebben a tanévben országszerte összesen 19 millió forinttal támogatja a 10 és 23 év közötti eredményes diákok, művészjelöltek és természettudományos tehetségek pályafutását és további sikereiket. A beérkezett 267 pályázatból a szakértő zsűri – amelynek tagja volt Pertis Szabolcs, a Gödöllői Református Líceum matematika-fizika szakos tanára, népzenész is – értékelése után a pályázatokat kiíró MOL Alapítvány kuratóriumának döntése alapján hatvanheten kapták meg az igényelt támogatást. A pályázaton elnyert támogatási összeget a tehetségek leginkább hangszer megvásárlására, előadások, tudományos versenyekre való felkészüléshez szükséges eszközök biztosítására, vagy egy-egy verseny útiköltségeinek támogatására fordítják.

A Pest megyei győztesek táborát erősíti a Gödöllői Premontrei Iskolaközpont két diákja, az egyaránt 18 éves Wisznovszky Tamás és Bánovics Dorottya, akik a történelem szakterületén alkottak elismerésre méltót.
A Grassalkovichokról és Esterházyakról szóló kutatási munkájukkal több történelmi és művészettörténet országos és Kárpát-medencei versenyen és tudományos konferencián értek el helyezést, elismerést. Sikerült több hazai és külföldi levéltárban is kutatói engedélyt igényelniük, és a történészekkel, a téma szaktekintélyeivel való kapcsolat miatt számos még feltáratlan dokumentumhoz jutottak hozzá. Munkájuk folytatásához kaptak utazási támogatást a MOL közhasznú alapítványától, amely 2006 óta karolja fel a fiatal tehetségeket, és eddig több mint 3 ezer művészeti vagy tudományos pályára készülő fiatal fejlődését segítette.


Cikkünk megjelenése után Wisznovszky Tamás tudatta hírportálunkkal, hogy Bánovics Dorottya – saját kérésére, személyes okokra hivatkozva – nem tud részt venni a programban és a támogatás felhasználásában.
- Mindez azt jelenti, hogy a támogatást csak én tudom felhasználni. A dotációnak köszönhetően megjelenik egy könyv is a Magyar Cserkészszövetség felkérésére, az állam  finanszírozásában a kutatási munkámról számos más történész legújabb eredményeivel együtt. Ezen kívül dr. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főtanácsadójának felkérésére a Történelemtanítás című történelemdidaktikai folyóiratban ugyancsak megjelenik a tanulmányom – egészítette ki a hírt a képen látható Wisznovszky Tamás. Forrás: Black Page Consulting


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online