Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Ötjátszmás izgalom, fájó gödöllői vereséggel

2019-11-02 20:09:22

NB I. Liga, alapszakasz, 4. forduló:
Gödöllői RC – Palota Volleyball Sport NKft. 2-3
(-24, 22, 23, -21, -6)

Kiváló lehetőség előtt álltak a gödöllői fiatalok, hogy megszerezzék idénybeli első bajnoki győzelmüket az eddig még játszmát sem nyert fővárosiak ellen. Az elvileg jól hangzó vágy azonban sokkal nagyobb kihívással járt a gyakorlatban, és – sajnos – meg sem valósult.

Akinek nem voltak különösebb elvárásai a színvonallal kapcsolatosan, izgalmas és mozgalmas ütközetet láthatott az egyetemi csarnok parkettáján. A hazaiak akár az első szettet is megnyerhették volna, ha nem kezdenek pocsékul, és nem kell plusz energiát mozgósítaniuk arra, hogy fussanak az eredmény után. A második játszmára összeszedettebbé vált Szabados István csapatának játéka, ami – a csereként pályára küldött játékosok segítségével – egyenlítést eredményezett. A harmadik felvonás sokban hasonlított a másodikra, szerencsére, a végjátékban is, ahol a vendéglátók akarata érvényesült.

A pontszerzés bebiztosítása után városunk hatosa előtt ott állt a lehetőség, hogy „rámenjen” a három pontot érő 3-1-es sikerre. A szett eleje ugyan nem a gödöllőiek szája íze szerint alakult (4-9), ám később fordult a kocka (13-11). És, amikor már azt lehetett volna gondolni, hogy közel a cél, jöttek a hibák, amiket a Palota kihasznált, és döntő szettre mentette a találkozót. Az ötödik felvonásban hazai oldalon túlságosan is kiütköztek az alapjáték hiányosságai, és az elcsigázottság sem segítette a GRC lányait a siker elérésében. Maradt a pontszerzés, és egy újabb tanulságos vereség, ami kiértékelésre szorul.
A Gödöllői RC csapata 2 ponttal, 5-12-es szett- és 329-397-es pontaránnyal az NB I. Liga alapszakasz-táblázatának 7. helyét foglalja el.



További, gödöllői érdekeltségű mérkőzések


U21 NB II-es bajnokság, Kelet B-csoport, nők, alapszakasz, 5. forduló:
BVSC-Zugló NB II. – Gödöllői RC 1-3
(23, -15, -21, -17)

A gödöllői csapat 7 ponttal, 8-11-es szett- és 379-412-es pontaránnyal a 4. helyen áll a csoport tabelláján.

U21 NB II-es bajnokság, Kelet A-csoport, férfiak, alapszakasz, 4. forduló:
MAFC-BME – Gödöllői RC 2-3
(20, 20, -24, -22, -12)

A Gödöllői Sasok 3 ponttal, 5-11-es szett- és 307-366-os pontaránnyal a csoport táblázatának 6. helyén tanyáznak.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online