Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Időszakos bérletidíj-csökkentés alkalmazható a gödöllői piacon

2019-10-02 10:18:36

- A 2020-as évre díjakban módosítást nem tervezünk, csak ideiglenesen alkalmazható bérleti díj bevezetését javasoljuk – olvasható a Gödöllői Piac Kft. ügyvezető igazgatója, Fekete Zoltán előterjesztésében.
A Békés megyei Okány polgármesteri székéért ismételten harcba szálló, a nyár folyamán a csarnoképület üvegtő-szerkezetének felújítását tisztségéből fakadóan menedzselő direktor három területre fogalmazta meg többségi szavazással (11 igen, 3 tartózkodás) jóváhagyott kezdeményezését.

Az egyik a csarnok üzlethelyiségei, amik a jó idő beálltától a hűvös idők érkezéséig (május 1. – augusztus 31.) részben kiürülnek, ott – a BIO-bolt kivételével – értékesítés nem történik. A bérlők kint az udvarban árusítanak, amiért külön megállapított díjat fizetnek (2.500 forint/sátor/nap). Mindannyian jelezték, hogy egyre nehezebben tudják kitermelni a benti nem használt üzlethelyiség, és az udvaron használt sátor díját. Esetükben 25%-os engedmény (havi 15-20-22 ezer forint) lesz adható 2020. január 1-jétől, ami legfeljebb négy hónapra, május 1-jétől augusztus 31-ig érvényesíthető.

Hasonló problémával küzdenek az udvari pavilonokat bérlők is. Számukra a január és a február hónapok számítanak holtidőnek. A hideg, fagyos idő miatt nem tudnak árusítani. Itt is 25%-os engedmény (havi 7,5-11-15 ezer forint) érvényesíthető majd a következő év első napjától, de csupán legfeljebb az esztendő első két hónapjára.
Harmadrészt az udvari büfét kell említeni, amelynek forgalma a januári és a februári hónapokban szintén nagyon minimálisra csökken. Ilyenkor, esőben, hóban, fagyban nem látni a büfé előtt ülő, álldogáló vendéget. Az év első két hónapjára a büfé bérlője 50%-os engedményt (havi 67.500 forint) kaphat a bérleti tarifából.

A fenti intézkedések éves szinten mintegy 800.000-1.000.000 forintos bevétel-kieséssel járnak, azonban a bérlők megtartása érdekében ezt vállalni szükséges. Amennyiben bérlők – a büfé kivételével – a szóban forgó rizikós hónapokban is üzletvitelszerűen használják bérleményüket, úgy az engedmény nem alkalmazható. Miként akkor sem, ha valaki nem egész éves bérleti szerződést köt.
A bevétel kiesésének pótlására újítással próbál reagálni a kft menedzsmentje. Ilyen – például – a bolhapiac, ami eladói és vevői oldalon egyaránt százakat vonz.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online