Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Az előírtnál gyengébb minőségű üveget építettek be a gödöllői piaccsarnok tetőszerkezetébe

2019-08-29 17:50:02

Csaknem két évtizede, 2000-ben adták át gödöllői vadonatúj piaccsarnokát. Az emeletes kereskedelmi egységet a tervezők úgy álmodták meg, hogy a csarnoképület tetejének egy része üvegborítású legyen. A belvárosi ingatlan látványosságát növelő megoldással az utóbbi években akadtak gondok, a beázások miatt többször is javítani kellett, ami súlyos milliókat emésztett fel, és anyagi terhet rótt a piacot üzemeltető önkormányzati alapítású gazdasági társaságra.

A szóban forgó épületrészen keletkezett hiányosságok odáig vezettek, hogy az elmúlt évben nekiláttak a mintegy 170 négyzetméteres üvegtető-felület teljes rekonstrukciója előkészítésének. Szakvéleményt kértek és kaptak a legjobb megoldásra, illetve árajánlatokat a feladat elvégzésére kellő garanciákkal, referenciákkal rendelkező kivitelezőktől. A folyamat egy időre megszakadt, mivel az anyagi forráshoz pályázati pénzt is szerettek volna bevonni, ám a gödöllői igény elbukott. Ezt követően vissza kellett térni az eredeti elképzeléshez, miszerint a beruházást a piacot működtető cég eredménytartalékából kell megvalósítani.

Ami a kivitelezőket illeti, pestiesen szólva: kettő maradt a pakliban. Ráadásul, két gödöllői székhelyű vállalkozás. Az egyik kevéssel több mint nettó 24,9 millió forintért vállalta a szakvéleményben foglalt műszaki tartalommal elvégezni a munkálatokat, a másik ennél valamivel kisebb összegért, 24,8 millió forintért. A „másikra” esett a piaccég ügyvezetőjének választása. Feltehetőleg a kedvezőbb ár miatt döntött így a Fekete Zoltán, akit bizonyára nem befolyásolt az sem, hogy a nyertes cég vezetője viszonylag közeli rokoni kapcsolatban áll az önkormányzat városfejlesztési bizottságába a lokálpatrióta klubosok által delegált nem képviselő taggal. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a képviselőtestület fedezetként a magasabb összeget hagyta jóvá április végén.

A beruházás megvalósítása július közepén elkezdődött. Leszállították a beépítésre szánt üveget (képen) is. Ennek láttán a hozzáértők a fejükhöz kaptak, hiszen az új üveg műszaki paraméterei lényegesen alulmúlják azt a minőséget, ami a szakértői véleményben szerepel, és ami az árajánlat alapjául szolgált.


A témakörben jártasak véleménye az, hogy a leszállított üveg fény- és hőtechnikai tulajdonsága megegyezik a közönséges ablaküveggel. Ráadásul, a kiírás szerint napvédő üveget kellene beépíteni, ami azért szükséges, hogy a nap által gerjesztett hő ne jusson be az épület belsejébe. A szakértő által ajánlott üveg a nap fényével érkező hőhullámok 49%-át kiszűri, így lényegesen kellemesebb a belső hőmérséklet a nyári melegben, valamint a belső oldalon a fényviszonyok is komfortosabbak. A napvédő üveget multifunkciós üvegnek is szokták nevezni, mert a téli időszakban a belülről kifelé irányuló hő nagy részét visszaveri az épület belseje felé, amivel jelentősen csökkenti az épület hőveszteségét.

És még valami, nevezetesen: az ár kérdése. Kértünk ajánlatot. A leszállított üveg ára nettó 25.000 forint négyzetméterenként, a szakértői véleményben szereplőé –, ami alapja kellett, hogy legyen az árajánlatnak – nettó 40.000 forint/négyzetméter. Adódott a kérdés: hogy is van ez?

A történtek tisztázása érdekében megkérdeztük Fekete Zoltánt, a Gödöllői Piac Kft. ügyvezető igazgatóját. Arra voltunk kíváncsiak, mi volt az oka, hogy nem a szakértő által ajánlott minőségű üveget építette be a kivitelező a piaccsarnok tetőszerkezetébe. A belvárosi kereskedelmi cég direktora az alábbi választ adta:
-  A beépítésre került üveg UG értéke, (hőszigetelő érték) az előírásoknak megfelelő. A G érték (fényáteresztés) eltér az előírástól, vagyis: nagyobb a fényáteresztés, mint a kiírásban előírt. A gyár két hónapos késéssel tudta volna szállítani az üveget, mint ahogyan azt a kivitelező által vállalt teljesítési határidő engedte volna. A két üveg közti különbség miatt nettó 2,8 millió forinttal csökkent a vállalkozónak fizetendő díj.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online