Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Csapatbajnoki ezüstöt ért a gödöllői atléták erőn felüli teljesítménye

2019-09-09 08:35:37

A május közepén lezajlott csapatbajnoki elődöntőhöz képest – a középtávfutó Wagner-Gyürkés Viktória és sprinter, Deák Nagy Marcell hiánya miatt – 27 pontos mínusszal vágott neki a szeptember 7-8-i, székesfehérvári csapatbajnoki döntőnek a Gödöllői EAC, amely az Ikarus BSE versenyzőivel kiegészülve indult az ország legjobb 12 alakulatát tömörítő, egyfajta szabadtéri idényzáró viadalon. Városunk sportolói fél évtizede tagjai voltak annak a triumvirátusnak (GEAC-BEAC-Ikarus), amely megnyerte az akkor újjáélesztett pénzdíjas versenyt, az azt követő két esztendőben pedig a második, tavalyelőtt a negyedik, míg tavaly a második helyet szerezték meg, immár „csak” a mátyásföldi Ikarusszal együttműködve.

Az ország legjobb atlétái a két nap során – a félmaraton-versengéseket beszámítva – 42 versenyszámban (21-21 női és férfi) mérték össze a tudásukat. Az első, szombati napon a számok felében hirdettek győztest. A GEAC-Ikarus fúzióból létrejött csapat atlétái 176.5 pontot halmoztak fel, amivel a 3. helyen álltak.
Vasárnap ehhez hozzájött még 203,5 egység, így mindent egybevetve, 380 ponttal (a győztes Budapesti Honvédtól csupán 7 ponttal elmaradva) a második helyen végeztek, ami bruttó 4 millió forint összegű díjazást jelent a két szakosztály számára.

Kriszt Balázs szakosztályvezető az alábbi gondolatokkal foglalta össze a csapatbajnoki döntőn tapasztaltakat:
- A Gödöllői EAC atlétái hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a hétvége küzdelmeibe, és láthatóan mindent megtettek a csapat sikeréért. Külön kiemelendő Nádházy Evelin teljesítménye, aki megnyerte a 200 métert, a 400 métert és vezére volt a győztes 4x400 méteres váltónak és a második helyezett 4x100 méteres stafétának is. A csapat összesen 380 gyűjtött pontjából Evelin 54 pontot szerzett. Szintén négy számot vállalt Bézsenyi Gergely, aki tagja volt a második helyezett 4x100 méteres váltónak, szintén tagja volt a 4x400 méteres váltóak és értékes pontokat gyűjtött 100 és 200 méteren is, mindent egybevetve, 38 egységet szállítva a csapatnak. Szintén 38 gyűjtött ponttal büszkélkedhet Répási Petra is, aki a két váltó mellett 100 méter gáton állt rajthoz és versenyzett nagyon lelkesen az egész hétvégén. A még junior korú, de a felnőtt mezőnyben is remekül helytálló Pótha Johanna teljesítménye is kiemelendő, aki 26,5 pontot gyűjtött a csapatnak. Pápai Márton is sokat vállalt a hétvégén. Marci az 1500 méter és a 800 méter után, ahol második lett, szerepelt a 4x400 méteres váltóban is, így 30 pontot gyűjtve a csapatnak. A végig remek hangulatú versenyen, ahol a nagy szurkolás sem maradt el a GEAC-osok részéről, elmondható, hogy a csapat minden egyes tagja büszke lehet magára és erőn felül teljesítettek egy fárasztó idény utolsó versenyén. A csapat további, gödöllői tagjai Dobránszky Laura, Renner Luca, Kriszt Katalin, Eszenyi Napsugár, Simonváros Csanád, Matkó Csaba, Mihály Ádám, Bánovics Jószef, Soos Levente, Ajide Dániel, Mihajlovic Alex, Normann Márton, Kaposi Márton voltak.


A Gödöllői EAC érmes pozícióban végzett versenyzői:

1. hely:
Nádházy Evelin (400 méter, 54,79 mp), Simonváros Csanád (rúdugrás, 490 cm), Nádházy Evelin (200 méter, 24,47 mp), 4x400 méteres női váltó (Répási Petra, Rapai Fanni, Dobi Larina, Nádházy Evelin - 3:48,49 perc)
2. hely:
4x100 méteres női váltó (Répási Petra, Pótha Johanna, Dobránszky Laura, Nádházy Evelin - 47,25 mp), 4x100 méteres férfiváltó (Pap Márk, Polyák Zoltán, Ajide Dániel, Bézsenyi Gergely - 42,02 mp), Matkó Csaba (félmaraton, 1:11,54 óra, egyéni csúcs), Renner Luca (magasugrás, 175 cm), Pápai Márton (800 méter, 1:51,96 perc)
3. hely:
Répási Petra (100 méteres gátfutás, 14,11 mp), Bézsenyi Gergely (200 méter, 21,90 mp)

A fenti sikerek nem jöhettek volna létre a GEAC edzői nélkül. Íme, a szakmai stáb névsora: Karakas Józsefné, Körmendy Katalin, Szörényi István, Máté Alpár, Deutsch Péter, Farkas Roland, Kovács Zoltán és Kovács Gábor Krisztián.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online