Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kolozs Csaba a dugómentes Gödöllő érdekében egyeztetett a szakminiszterrel

2019-07-25 16:35:06

A jelekből ítélve a napokban szintet lépett a Gödöllőt elkerülő út első szakasza megépítésének lehetősége. A közel két évtizede napirenden lévő, a városon belüli közlekedési viszonyokat jelentősen javító, a belső gépjármű-forgalom zsúfoltságát enyhítő beruházás megindítására ugyan még várni kell, ám, lehet, hogy már nem sokat.

Minden bizonnyal a közelgő önkormányzati választásnak is köszönhető, hogy az utóbbi időben ismét terítékre került a várost elkerülő út ügye. A témakör felmerült a tavaly őszi közmeghallgatáson, majd a gödöllői képviselőtestület elő félévi ülésein is. Lendületet adott a kérdésnek az az áprilisban megjelent határozat, miszerint: a Kormány a következő öt évben közel 1 billió forintot kíván úthálózat-fejlesztésre költeni.

Június közepén Gémesi György nyilvánosságra hozta, a lokálpatrióta klubos képviselők aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a jövő évi országos költségvetésbe épüljön be a várost elkerülő út M3-as autópálya és 3-as főút közötti szakaszának fedezete. Úgy fogalmaztak: a maguk kezébe veszik a kezdeményezést, amivel nyomást akarnak gyakorolni a döntéshozókra, köztük Vécsey Lászlóra, a gödöllői központú választókörzet kormánypárti országgyűlési képviselőjére is.

Ezzel szinte egyidőben levélváltás is történt a polgármester és az országgyűlési képviselő között. A város első embere „laikusként” azt fogalmazta meg, hogy a beruházás első szakasza (M3 és 3-as főút összekötése) 6 milliárd forintból megvalósítható. Gémesi ezen felül kimutatást készített arról, hogy az önkormányzat 2015 és 2019 között mekkora összeget áldozott a gödöllői közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, és ismételten megkérte a parlamenti képviselőt, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az elkerülő út megépítése megvalósulhasson.

Válaszában Vécsey László – többek között – megállapította: a polgármester semmilyen konkrétummal nem tudta elősegíteni azt, hogy módosító indítványt nyújtson be az ország költségvetéséhez az ügy érdekében. A honatya azt is megfogalmazta, hogy 2015 és 2018 között a települési költségvetés 2,8%-át fordították úthálózat-fejlesztésekre, idén ez az arány azonban 6,3%-ra nőtt. Vécsey úgy értelmezte: remélhetőleg ez nem a választási év miatt alakult így, hanem azért, mert 29 év polgármesterség után Gémesi György belátta, hogy a város saját erejéből, polgárai érdekében sokkal többet is tudna tenni a városi belső közlekedés javításáért.
A gödöllői központú választókerület kormánypárti országgyűlési képviselője az alábbi sorokkal zárta levelét:
- …meghirdetett akciójának következtében mostantól kénytelen vagyok Ön helyett Gödöllőn kizárólag a jövő embereit keresni. Azokat a személyeket, akik idén ősztől helyi képviselőként, polgármesterként politikai nyomásgyakorlás helyett valóban Gödöllő épülésére, ezen belül a közlekedési helyzet jobbítására és mindenben a korrekt párbeszédre törekednek.


A történethez kapcsolódó friss fejlemény, hogy július 24-én átadták a Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új M3 autópálya-csomópontot. A rendezvényen Kolozs Csaba polgármester-jelölt (képen balra) egyeztetett a gödöllői közlekedési helyzetről Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel. A Fidesz-KDNP által támogatott városvezető-aspiráns a kormány segítségét kérte és őszinte párbeszédet ajánlott fel a célok megvalósítása érdekében. Megtudtuk, hogy a szaktárca irányítója hamarosan fogadja Kolozs Csabát. A személyes konzultáció célja az lesz, hogy megoldást találjanak Gödöllő közlekedési problémáinak felszámolására.

Vécsey László a találkozóval összefüggésben megjegyezte: amíg Gémesi osztrigás micizik Balatonlellén és fagyizgat az Ady sétányon lévő Gomba-cukrászdában, addig Kolozs Csaba polgármester-jelölt Gödöllőért dolgozik.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online