Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Vécsey László bizakodó, hogy Gödöllő új polgármesterével közösen lobbizhat ősztől

2019-04-06 11:49:37

A Magyar Közlöny április 4-i számában megjelent, hogy a Kormány a következő öt évben közel 1 billió forintot kíván úthálózat-fejlesztésre költeni. A Magyarország rövid és középtávú közúti infrastruktúra fejlesztéseinek végrehajtásához szükséges államháztartási intézkedések címet viselő fejezetben megtalálható, hogy 2020 és 2024 között évenkénti bontásban mekkora összegeket áldoznának a szóban forgó cél megvalósítására.

Kaptunk az alkalmon, és – a városvezetés által folyamatosan szorgalmazott déli elkerülő útra is gondolva – rákérdeztünk Vécsey Lászlónál, hogy a tekintélyes nagyságrendű összegbe milyen, a gödöllői központú választókerületet közvetlenül vagy közvetve érintő útépítések férhetnek bele.

A választókerület kormánypárti országgyűlési képviselője úgy reagált felvetésünkre, hogy szerinte erre a kérdésre jelenleg még kormányzati szinten sem tudják a választ. Egy tervezési folyamat végén lesz látható, hogy az összegbe mi fér bele és milyen ütemezésben.
- Bízom benne, hogy ősztől Gödöllő új polgármesterével közösen fogunk tudni lobbizni azért, hogy minél több, Gödöllőnek kedvező beruházás kerülhessen be a csomagba – fogalmazott Vécsey László.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online