Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gémesire is számítanak a Fideszes gőzhenger megakadályozásában

2019-05-29 10:13:10

A május 26-i Európai Parlamenti választás egyik nagy nyertese a Demokratikus Koalíció (DK) lett hazánkban. Szinte az összes településen a második helyen végeztek: Gödöllőn is. A politikai siker okáról és a megnövekedett támogatottság őszi önkormányzati választásra történő esetleges átmentéséről Penz Andrást, a DK Pest megyei 6-os számú, gödöllői központú választókerületi elnökét faggattuk.

- Lehet már sejteni, hogy honnan lett a DK-nak szinte a semmiből több mint 2 ezer szavazata Gödöllőn? Ott, ahol a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök által vezetett párt 2011 őszén zászlót bontott.
- Az hogy a semmiből, valószínűleg túlzás. Ha összehasonlítjuk a 2014. évi és a 2019. évi eredményeket, azt látjuk, hogy a DK-nak már 2014-ben is volt 833 szavazata (9,3%) és most 2 179 szavazata (16,94%). Azt mondanám, tehát, hogy beérett a munkánk. Ezt már láthattuk idén januárban a „Gödöllő sem hagyja!” tüntetésen, és utána, a félpályás útelzáráskor is. Erre utal a Momentum eredménye is. Mindezt úgy, hogy nem volt sem arányos média, sem arányos hirdetési felületünk Gödöllőn sem. Viszont dolgozott 20 ezer online-aktivistánk, meg rengetegen, akik személyesen is megkeresték az embereket. Köszönet jár nekik.
Emellett azt gondolom, hogy a DK programja szólította meg a legjobban az ellenzéki szavazókat, Dobrev Klára, mint a DK listavezetője szimpátiát keltett, a magyarok 70% feletti arányban támogatják az ország EU tagságát, mely Orbán EU-ellenes politikája miatt veszélybe került, a DK a leginkább európai párt Magyarországon, az egyetlen, amelyik vállalja az Egyesült Európa eszméjét, valamint a DK a legkonzekvensebb ellenfele a Fidesznek.

- A csaknem 17 százalékos gödöllői támogatottság jelentheti-e azt, hogy az ellenzék vezető erejévé előlépett DK – amennyiben helyi szinten összefogásban gondolkodnak a pártok az önkormányzati jelöltállítási procedúra során – nagyobb beleszólást követel magának?
- Az ellenzék együttműködése már tavaly decemberben elkezdődött, ahogy már utaltam rá a tüntetés kapcsán. Azóta formalizálódott is egy Ellenzéki Demokratikus Kerekasztal formájában. Egyeztettünk az EP-választás kapcsán is, a szavazóköri delegáltak ügyében is, és természetesen folytatjuk az önkormányzati választásokra való felkészüléssel. Ebben minden szóba jöhető ellenzéki erő részt vesz: DK, LMP, Momentum, MSZP, Jobbik, Mindenki Magyarországa Mozgalom, Szolidaritás, de a dolog nyitott, mindenkit várunk, aki a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) ellenzéke.

- Könnyen dobálózunk az ellenzék szóval, de Gödöllő esetében ez igencsak kétértelmű. Kinek az ellenzéke a DK a városban? A helyben ellenzékben lévő kormánypártoknak, vagy Gémesi György lokálpatrióta klubos csapatának?

- Alapvető célunk, hogy ahol csak lehet, leváltsuk a Fideszes vezetést, ugyanakkor megakadályozzuk másutt a Fideszes hatalomátvételt. Előbbire mondanám példának a választókerületből Kistarcsát, míg utóbbira éppen Gödöllőt. A magunk részéről az elmúlt egy-két évben azt tapasztaltuk, hogy Gödöllő szálka a Fidesz szemében, különösen mióta Gémesi György polgármester megalapította az Új Kezdet pártját. Nekik Gödöllő ellenzéki, ha úgy tetszik: „migránspárti”, jelentsen ez bármit is.
A DK egy – ahogy a nevében is szerepel – DEMOKRATIKUS párt, ennek megfelelő értékeket képvisel. Ügyelünk a demokrácia alapvető szabályainak betartására. Éppen ezért, minden pártot, egyesületet vagy személyt, akik a demokrácia szabályait magukra nézve kötelezőnek tartják, partnernek tekintünk, akik pedig nem, azoknak ellenzéke vagyunk.

- Kik azok, akikkel összefognának és kikkel nem? A 29 éve regnáló, napjainkban az Önök részéről a kormánypártokra zúdított bírálataival inkább azonosuló polgármester formációja szóba jöhet, mint „koalíciós” partner?
-  Ahogy jeleztem is, az Ellenzéki Demokratikus Kerekasztal nyitott az együttműködésre a Fidesz és a NER ellenében. Ebből adódóan várjuk a Fidesz elleni együttműködésbe, az Ellenzéki Demokratikus Kerekasztalhoz Gémesi urat mind pártelnöki, mind polgármesteri minőségében, tisztázandó, hogy miként tudjuk közösen megakadályozni a Fideszes gőzhengert.  A kerekasztal megbízásából erre levélben kértem fel polgármester urat. Várjuk válaszát.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online