Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Orbán ellen fordul Gyurcsány

2011-09-22 08:43:12

Öt és fél éven belül harmadszor kereste fel városunkat előre szervezett program okán a magyar politikai élet egyik – egyesekben ellenérzéseket, másokban szimpátiát keltő – fenegyereke, Gyurcsány Ferenc. 2006 márciusában, a választási kampány időszakában kormányfőként tett látogatást a piacon és a kastélyban, míg 2009 októberében a gödöllői MSZP Ady sétányon lévő irodaházának kertjében vett rész egy, kötetlen beszélgetéssel egybekötött gulyáspartin. Az idén 50 éves, szenvedélyességéről is híres politikus szeptember 21-én a Demokratikus Charta Klub Gödöllői Szervezetének vendége volt a Művészetek Háza zsúfolásig telt színháztermében.

Hazánk egykori, 2004 szeptemberétől 2009 áprilisáig hivatalban lévő miniszterelnöke, az MSZP korábbi (2007-2009) vezetője, illetve jelenlegi pártja, a Demokratikus Koalíció Platformjának (DKP) elnöke a rendezvény előtt fél órával érkezett meg a helyszínre, ahol ezt megelőzően már javában folyt azon személyek beléptetése, akik regisztrálhattak az eseményen való részvételre. A hangulat nyüzsgő, de nyugodt volt, két rendőrjárőr azonban sétálgatott az épület bejárata előtt.

Gyurcsány Ferenc DKP-elnök és helyettese, az ugyancsak MSZP-s országgyűlési képviselő Molnár Csaba sajtóbeszélgetéssel indították a programot. Itt kiderült: Orbán Viktornak mennie kell, aminek okait a DKP 22 pontos kiáltványban részletezi. Arról is szó esett, hogy meg kell újítani a szocialista pártot. A folyamat egyik alapvető eleme, hogy a jelenlegi parlamenti képviselőcsoport tagjainak mandátumát bizalmi szavazással kell megerősíteni.

Gyurcsány a színházteremben esetenként teátrális, humorosnak szánt hasonlatokkal színesített előadásban folytatta elképzeléseinek ismertetését, amit az onnan kiszorulók az épület földszinti aulájában elhelyezett kivetítőn követhettek figyelemmel.

Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor politikájáról:
- Elkezdődött a politikai szezon, igazi, megrázó politikai fordulattal. Kiderült, hogy a miniszterelnök, aki királynak képzelte magát, meztelen. Mindaz, amit az elmúlt másfél évben mondott, kártyavárként omlott össze.
Az, amit Orbán tesz, nyilvánvalóan a leggyalázatosabb, legönzőbb neokonzervatív politika. Ebben azoknak ad, akik egyébként is gazdagok, és azoktól vesz el, akik amúgy is nehéz helyzetben vannak. Ez a demokratákat arra készteti, hogy a lehető legszélesebb együttműködésben létrehozzák az Orbánnal szembeni világ demokratikus táborát, és kiadják a jelszót: Orbánnak mennie kell!
Mennie kell a rombolás miniszterelnökének. A miniszterelnöknek, aki lerombolta a magyar polgárok bizalmát és hitét. Aki azt mondta, várni kell rá, a megmentőre. A megmentő megjött, és hatalmas nagy zakót kap, mert, amit teljesíteni ígért, arra képtelen.
Azért járjuk az országot, és azért vagyunk itt is, hogy a negyedik köztársaság híveit ráébresszük, cselekednünk kell. Nem egy-két embernek, vagy pártnak, hanem demokraták sokaságának kell leváltania Orbánt. Olyan polgári mentalitásra van szükség, ami az országért, az új köztársaságért visel közös felelősséget. Azt kell az emberektől kérni, hogy legyenek támogatói egy józan, nyugatos, polgári politikának. Erre van szükség a handabandázás után. Magyarországnak nem Keletre kell kacsingatni, mi onnan jöttünk, Magyarországnak a helye Nyugaton van.

Molnár Csaba a DKP 22 pontos kiáltványáról:
- Ma, itt, Gödöllőn bemutatjuk a negyedik köztársaság kiáltványát, amiben 22 pontban foglaljuk össze, hogy mi a véleményünk Orbán kormányának köztársaság-romboló magatartásáról. Ennek utolsó pontja a következőképpen hangzik: célunk az 1918-ban, 1946-ban és 1989-ben meglapított köztársaság józan, hiteles politizálásnak és becsületének helyreállítása, amihez Orbán rendszerének leváltásán át vezet az út. Ehhez keresünk szövetségeket, ehhez csinálunk politikát.

Gyurcsány Ferenc az MSZP frakciójának megújításáról és a párt jövőjéről:
- Másfél évvel az elvesztett választás után ott tartunk, hogy a legfrissebb felmérések szerint a Jobbik beérte az MSZP-t, és a Fidesz elveszített nagyjából 800 ezer szavazót. És az is igaz, hogy támogatóink jelentős része nagyon sok kritikát fogalmaz meg velünk szemben. Ebben a helyzetben kérdezem: nem az a felelőssége a párt frakciójának, hogy utat nyisson ahhoz, hogy a mi legközvetlenebb választóink, a párt tagjai, ha kívánják, változtassanak? Ebben a helyzetben, akinek fontos a baloldal, a demokraták szereplése, az tud önfeláldozóan viselkedni. Nem kell kitenni embereket a frakcióból, nem egyéni áldozatokra van szükség. Hanem a mellett kell hitet tenni, hogy fontosabb a baloldal sorsa, radikális megújítása, mint a személyes egzisztencia. Erről szól 2006 óta mindaz, amit mondok. Az öszödi beszédben is erre utaltam.
Nem akarunk előhúzni a mellényzsebünkből egy cetlit, és megmondani, hogy ki alkalmas képviselőnek és ki nem, csupán azt a jogot akarjuk megadni a tagságnak, hogy ezt végiggondolhassa. Miért kell ettől félni? Nekünk, hetünknek nincs semmi félnivalónk. Látjuk, hogy választóink bizalma nem töretlen, ezért megkérdezzük: maradjunk mi, vagy akarnak nálunk jobbakat? A javaslat nem a pártnak szól, hanem a frakciónak.
Mi az 54 listás mandátum utolsó hét helyét kitöltöttük, aláírtuk. Nincsen más dolga a maradék 47 embernek, mint az, hogy írja a nevét a mi nevünk fölé, és akkor teljes lesz a lista. Ebből kitűnne, hogy az MSZP képviselői nem a mandátumokhoz ragaszkodnak, hanem a párt elnöke által is meghirdetett radikális átalakításhoz. Felemelő történelmi pillanata lenne a Magyar Szocialista Pártnak, ha ezt meg tudná tenni.
Annál sokkal józanabbnak tartom a frakciót, hogy javaslatunk a kettészakadásához vezessen. Dőreségnek tartom, hogy ilyen következménye legyen annak, hogy azt szorgalmazzuk, a választott képviselő merjen a tagság elé állni. Azt hiszem, helyes, önfeláldozó javaslatot tettünk, amiért nem büntetni kell, mint a Fidesz teszi, hanem okosan, higgadtan, nyugodtan végig kell beszélni a pártban, és a végén felelős döntést kell hozni.

Gyurcsány Ferenc a Sukoró-ügyről:
- Sukoró-ügyben a mentelmi jogom felfüggesztése óta letelt időben semmi érdemleges nem történt. Ha így lett volna, mindenki tudna róla, hiszen azt ígértem, hogy nyilvánosságra hozom a részleteket.
Reményeim szerint jövő héten már készen leszünk azzal az önálló honlappal, amit útjára indítunk. Ezen a meggyanúsításommal kapcsolatos valamennyi dokumentumot, nyilatkozatot, jegyzőkönyvet nyilvánosságra hozzuk. Ha megkeres az ügyészség, perceken, órákon belül mindenki tud majd róla, ahogy ígértem.
Az ügyészség munkájáról az a véleményem, ha aktivitásuk abban merül ki, hogy a szervezet egy része Orbán Viktor hazug politikájának hűséges, becstelen híve, akkor elítélem. Ha viszont abban, ami a köztársaság alkotmányában foglaltakhoz igazodik, akkor természetesen állok a dolgok elébe.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online