Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Hátrányból gyűjtötték be a három pontot a gödöllői focisták

2019-03-30 17:58:29

Tekintettel a múltbéli csatákra, egy Gödöllő – Tápiószecső labdarúgó-mérkőzés mindig pikáns sportcsemegét jelent. A képzeletbeli „ízesítést” ezúttal azzal lehetett fokozni, hogy – eltiltása miatt – a vendégek kispadja mellett, a korláton kívül, edzői minőségben az a Szász Ferenc állt, aki két évvel ezelőtt bajnoki ezüstéremig vezette a gödöllői tizenegyet.

Gyors vendéggóllal indult a találkozó, miután a fehér mezes gödöllőiek szabadrúgásába (nem biztos, hogy szabályosan) az egyik szecsői játékos lábbal belekapott, és a labda csapattársához került, aki jó ütemben ugratta ki a leshatáron üresen álló, a kimozduló kapussal szemben nem hibázó csatárt. A váratlan hátrány kissé megfogta Pozder Nenad együttesét, amely egy ideig meddő fölényben futballozott, majd a 35. percben a jobb oldali szögletből kapu elé ívelt labdát Schlemmer Balázs a tápiószecsői kapuba fejelte.

A második játékrészben folytatódott a kevésbé tetszetős, ugyanakkor férfias ütközésekkel tarkított játék, amiben nem nagyon volt benne egy újabb gól. Az 57. percben azonban Méhes Pál (14-es mezben fogadja a gtratulációkat) a vendégek térfelének közepén faképnél hagyta védőjét és a bal oldalon végrehajtott száguldás végén a hálóba pörgette a játékszert. Mint utóbb kiderült, ezzel a találattal a dobogós pozíciójukat megőrző gödöllőiek otthon tartották a három pontot, míg a látogatók a kiesőzónába kényszerültek.

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 21. forduló:
Gödöllői SK – Tápiószecső FC 2-1
(1-1)
Gödöllői gólszerzők: Schlemmer Balázs, Méhes Pál.
A Gödöllői SK csapata 37 ponttal, 32-21-es gólkülönbséggel a tabella 3. helyét foglalja el. Következik: Vecsési FC – Gödöllői SK április 6., szombat 16 óra.


További, gödöllői érdekeltségű mérkőzések:

Pest megyei III. osztályú bajnokság, Keleti-csoport, 21. forduló:
Úri KSK – Gödöllői EAC-SZIE 3-2
(3-1)
Gödöllői góllövők: Kapdebo Lóránd, Tanai Gyula.
A GEAC együttese 18 ponttal, 43-78-as gólkülönbséggel a csoport tabellájának 11. helyezettje.

Pest megyei IV. osztályú bajnokság, Keleti-csoport, 15. forduló:
Mogyoród FC II. – Gödöllői SK II.-Szada 0-2
(0-1)
Gólszerzők: Kerecsényi-Fodor Norbert, Nagy Péter.
A GSK II. csapata 37 ponttal, 60-10-es gólkülönbséggel az 1. helyet foglalja el a csoportban.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online