A Gödöllő COOP Zrt. gödöllői, 90-es számú, 153 négyzetméteres eladóterű Arany János utcai üzletének jelenlegi – 1971-ben épült, majd 1987-ben bővített – épületébe április 19-én, szombaton térhetnek be utoljára a vásárlók. Ezt követően, várhatóan októberben már egy vadonatúj üzlet fogadja mindazokat, akik akár a közvetlen környékbeli utcákból, akár más városrészekről (például: a közelben lévő Csanak, vagy Máriabesnyő) kívánják felfedezni a kereskedelmi egység kínálatát.
Április 25-én. stratégiai megállapodás keretében újította és erősítette meg a gödöllői központú Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a Honvédelmi Minisztériummal korábban – még a jogelőd Szent István Egyetemmel – megkezdett közös munkát. A hatékonyabb együttműködést ösztönző dokumentumot dr. Gyuricza Csaba rektor és dr. Kutnyánszky Zsolt, a szaktárca haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkára látták el kézjegyükkel Gödöllőn, a Tudástranszfer Központban.
NB II. Északi-csoport, 14. forduló: MAFC – Gödöllői KC 26-39 (12-17)
A tabella tanúsága szerint verhető kategóriába sorolható riválishoz utazott Bartos Gábor társulata, amelynek esetleges győzelme pozíciójavítással kecsegtetett. Szerencsére, az előzetes várakozás a gyakorlatban viszonylag hamar beigazolódott, mert a gödöllői legénység a kezdeti percektől tudatta vendéglátójával, hogy egyértelműen a győzelmi cél vezérli. Az idő előrehaladtával egyre nagyobb különbség alakult ki a riválisok között, az egy híján 40 lőtt gól pedig azt támasztja alá, hogy városunk csapata alaposan szétzilálta a fokozatosan mérséklődő ellenállást tanúsító hazaiak védőmunkáját.
A Gödöllői KC csapata 16 ponttal, 414-375-ös gólkülönbséggel a 6. helyen áll a csoport tabelláján. Következik: Gödöllői KC – Budakalászi SC március 10., vasárnap 15 óra, Hajós iskola tornacsarnoka. Az ifik 17 órától lépnek pályára.