Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A gödöllői röplabda szomorú szombatja…

2019-03-02 19:31:31

NB I. Liga, alapszakasz, 21. forduló:
Gödöllői RC – Diósgyőri VTK-FUX 1-3
(-22, 18, -21, -20)

Csupán egyetlen feladata volt a gödöllői csapatnak: előbb elérni a három játszma megnyerését, mint ellenfele. Bármilyen arányú hazai diadal ugyanis azt eredményezte (volna), hogy Grózer György együttese tagja lesz az Extraligába jutásért zajló kvalifikációs körnek, ahol további 10 összecsapás várt volna a lányokra a Jászberény, a Haladás, a Kaposvár, az MTK és a Balatonfüred ellen.

Az elmélkedés azonban a gyakorlatban megbukott. Nem kicsit. Nagyon. A gödöllői klub története egyik legfájóbb vereségének számos oka volt. Lehet okoskodni, mentségeket keresni. Netán, egymásra mutogatni. Majdnem mindegy…
Ami a „szomorú szombati” mérkőzésen történteket illeti, összességében elmondható, hogy a kisebb teher alatt játszó diósgyőriek nem csak küzdöttek, hanem taktikailag is riválisuk fölé nőttek. A fehér mezes gödöllőiek által elbukott szettek a hazai társulat szája íze szerint kezdődtek, ám a játszmák végén rendre a mezőnyvédekezésben és sáncolásban egyaránt hatékonyabb vizitálók örülhettek.
A Gödöllői RC csapata 33 ponttal, 39-36-os szett- és 1.618-1.588-as pontaránnyal az NB I. Liga alapszakaszának 5. helyén végzett.


A házigazdák temérdek tanulsággal szolgáló fiaskójával az is eldőlt, hogy az elmúlt bajnoki idényben 9. helyen végzett gödöllői formáció ebben a szezonban a 11. pozíciónál feljebb nem zárhatja a pontvadászatot. Kétes pozitívum ugyan, de a 11-14. helyekért zajló rájátszás minitabelláját a gödöllőiek vezetik 33 ponttal és 39-36-os szettaránnyal. Folytatás március közepétől a DVTK, a Palota és a TFSE ellen.



További, gödöllői érdekeltségű mérkőzés


U21 Nemzeti Bajnokság, Közép-csoport, nők, 5. forduló:
MTK Budapest – Gödöllői RC 1-3
(16, -15, -17, -24)
A gödöllői csapat – az NB II. Közép-csoportjának alapszakaszában az U21-es bajnokságban érintett ellenfeleivel szemben elért eredményekkel együtt – 38 ponttal, 42-15-ös szettaránnyal az 1. helyet foglalja el a csoport tabelláján.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online