Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Átszelik Gödöllőt a vonatpótló autóbuszok

2019-01-23 11:12:31

A Budapest–Hatvan vasútvonal pályarekonstrukciójának következő fázisában, február 4-től május 12-ig szünetel a vonatforgalom Pécel és Aszód között, de egészen decemberig hasonló, jelentős korlátozásra kell számítani. Az InterCity-k helyett a Keleti pályaudvar és Hatvan között pótlóbuszok járnak majd, a többi vonat helyett – eltérő szakaszokon – lesznek pótlóbuszok. Sokaknak érdemes lesz a gödöllői HÉV-járatokat választani, amiken elfogadják a vasúti jegyeket és bérleteket. Utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak az utasok a MÁV-csoport menetrendi keresőjében vagy a Vonatinfó mobilalkalmazás segítségével olvasható a MÁV Kommunikációs Igazgatósága által szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Tavaly tavasszal a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában kezdődött meg a Budapest–Hatvan vonalszakasz felújítása, aminek köszönhetően fejlődik az elővárosi közlekedés, nő a pályasebesség, csökken az utazási idő, javul az utaskomfort az állomásokon és megállóhelyeken. A 2020-ig tartó, uniós és hazai forrásból finanszírozott beruházás idején, a munkálatokhoz igazodva, több fázisban módosítani kell a vonatok közlekedését. Jelenleg egy vágányon, de menetrend–módosítással fenntartható a vonatközlekedés, azonban az újabb fázisban, február 4-től várhatóan a decemberi menetrendváltásig jelentős korlátozásra kell számítani az utasoknak, mert Pécel és Aszód között teljesen szünetel a vasúti forgalom. A tízhónapos vágányzár ideje alatt mindkét sínpárt elbontják és újjáépítik, illetve Péceltől Turáig elkezdődik az állomások és megállóhelyek teljes átépítése is. 2019-ben a tízhónapos vágányzár alatt tervezetten négy állomás teljes átépítése, valamint közel 22 kilométer nyíltvonali vonalszakasz teljes átépítése történik meg, ami rendkívül feszített munkavégzést követel meg, melyre csak a teljes forgalomkizárás mellett van lehetőség, még korszerű, nagygépes technika hatékony alkalmazása mellett is. A teljes forgalomkizárást indokolják még a vonal dombos terepviszonyai, mivel az építés kiszolgálása a vasút melletti területekről nem lehetséges. Rákos és Pécel, illetve Aszód és Hatvan között is folytatják a felújítási munkákat, ezért egy-egy vágányt itt is lezárnak a forgalom elől.

A MÁV-csoport, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a VOLÁNBUSZ, a Magyar Közút, a Budapest Közút, a  Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft., a kivitelezők  számos egyeztetést folytattak, hogy a forgalomkorlátozás a lehető legkisebb mértékben zavarja meg a vasúton és a közúton közlekedők mindennapi utazási szokásait. Összehangolták a vonatok, a HÉV-járatok, a pótlóbuszok menetrendjét és a várható utazási igényekhez igazították a mennyiségüket. Az átszállási és csatlakozási lehetőségeket úgy biztosítják, hogy az utasok a megfelelő időben és járatokkal elérjék úti céljaikat, számolva a lehetséges hosszabb menetidővel.

Már a vágányzárat megelőzően az átszállási pontokon, állomásokon szórólapokkal is biztosítják a fontosabb információkat, kezdetben pedig hoszteszek is segítik az eligazodást, tájékozódást a Keleti pályaudvaron. A pótlóbuszok indulási helyeihez eligazító táblákat helyeznek ki, a könnyebb tájékozódás érdekében pedig színkódolással is megkülönböztethetővé teszik a buszokat a viszonylataik és megállóik alapján.

Változások a budapesti elővárosi forgalomban

• Az S80-as személyvonatok csak Budapest-Keleti pályaudvar és Pécel, illetve Aszód és Hatvan állomások között közlekednek. A Keleti pályaudvar–Pécel viszonylaton óránként két pár, a reggeli csúcsidőszakban 6 és 8 óra között három pár vonat közlekedik. Az Aszód–Hatvan viszonylaton óránként egy-egy vonat közlekedik mindkét irányban.
Pécel és Aszód között S80-as és G80-as pótlóbuszok szállítják az utasokat. Pécel és Aszód között az S80-as jelzésű pótlóbuszok minden állomáson és megállóhelyen megállnak, míg a G80-as jelzésű járatok csak Bag, Dózsa György őt 8. autóbusz-megállóhelyen állnak meg.
• A Pécel–Hatvan szakaszon gyors pótlóbuszok közlekednek, amik Gödöllőn, a H8-as HÉV vonalán a Szabadság tér és az Autóbuszállomás megállóhelyeken állnak meg. A Szabadság tér megállóhelyen biztosítják a csatlakozást a MÁV-HÉV járataira. A vasúti jegyek, bérletek – a nemzetközi menetjegyek és bérletek kivételével – érvényesek a H8-as HÉV vonalán Gödöllő és Budapest, Örs vezér tere viszonylatban. Aszódot a lényegesen hosszabb közúti eljutási idő miatt, a gyors pótlóbuszok nem érintik, ezért az eljutást Aszód és Hatvan állomások között közlekedő személyvonatok, a főváros felől pedig Pécelről a személyvonatokat helyettesítő pótlóbuszok biztosítják.

• Munkanapokon, csúcsidőben egyes S80-as jelzésű pótlóbuszok csak Pécel és Gödöllő között közlekednek
. A késő esti és kora hajnali órákban további vonatpótló járatok is közlekednek Rákos–Hatvan, Rákos–Aszód és Pécel–Hatvan között.

• A személyvonatokat pótló autóbuszoknál forgalomtechnikai okból több településen jelentősen módosulnak a megállási helyek. Isaszegen a vasútállomást nem érintve, a főútvonalon kijelölt autóbusz megállóban állnak meg a buszok. Gödöllőn az átépítés alatt álló vasútállomást a pótlóbuszok nem érintik, helyette a Gödöllő, Szabadság téri H8-as HÉV és az Autóbuszállomás megállóhelyeken állnak meg. A gödöllői Szent István Egyetem a MÁV-HÉV járataival változatlanul megközelíthető. Gödöllő, Szabadság tér megállóban a MÁV-HÉV járataira a csatlakozás biztosított, továbbá az autóbusz állomáson is lesz lehetőség vasúti jegy- és bérletvásárlásra, továbbá a MÁV-HÉV járataira Gödöllő HÉV-végállomáson és Gödöllő, Szabadság tér megállóhelyen a jegy- és bérletvásárlás a BKK automatáiból is biztosított

• Munkanapokon reggel gyorsított HÉV vonatok közlekednek Gödöllőtől Örs vezér teréig a HÉV-vonalán, amik Szentjakab, Zsófialiget, Kistarcsa, Kistarcsa, kórház, valamint Ilonatelep megállóhelyeken nem állnak meg. A kimaradó megállóhelyek változatlan kiszolgálása, illetve a megnövekedő utazási igények miatt betétjárat közlekedik Örs vezér tere és Kerepes között a reggeli és délutáni csúcsidőben.

• A hét első munkanapját megelőző napokon 14-20 óra között a Gödöllő és Örs vezér tere között 3 helyett 6 kocsis HÉV-szerelvények közlekednek a megnövekedő utazási igények miatt. A szolgáltatás javítása érdekében a tervek szerint forgalomba állítanak Desiro motorvonatokat is a H8-as HÉV vonalon.


Jegyváltás, információszolgálat

A pótlóbuszokra a pénztárakban, online és a Vonatinfó mobilalkalmazáson keresztül is lehet jegyet vásárolni. A pótlóbuszokra csak érvényes jeggyel lehet felszállni, a buszon nincs fedélzeti jegyváltási lehetőség, a kerékpár-szállítás nem biztosítható. Az átépítés alatt az aszódi állomáson a vasúti pénztár konténerben üzemel majd. Az utasok megfelelő kiszolgálása érdekében a pénztáron kívül egy kisebb váróterem és utas WC is rendelkezésre áll.

A vasúttársaság javasolja utasainak, hogy a felújítások ideje alatt kísérjék figyelemmel az állomásokon elhelyezett hirdetményeket, útbaigazító táblákat, térképeket, a hangos utastájékoztatót, valamint a MÁVINFORM Facebook-oldalát. A módosított menetrend a MÁV-csoport honlapján, a vágányzári hírek között érhető el. Az utasok tájékozódhatnak a Vonatinfó alkalmazásban és a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 349-4949-es és a +36 (20/30/70) 499-4999-es telefonszámon. Fotó forrása: iho.hu


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online