Röplabda: ráijesztett a Palota a pentátlanított Gödöllőre
NB I. Liga, alapszakasz, 13. forduló: Gödöllői RC – Palota Volley 3-2 (-14, 12, -21, 12, 13)
Az előzmények alapján nem volt váratlan, hogy december utolsó napján a gödöllői csapat névadó támogatója, a Penta Kft. közleményt adott ki arról, hogy megszűnt a szerződése a klubbal és ezzel együtt az egyesület támogatása is. Mindez azonban nem befolyásolhatta a hazai gárda tagjait abban, hogy esélyesként lépjenek pályára az új év első tétmeccsén.
Az a bizonyos, sokak által előszeretettel emlegetett papírforma a nyitó játszmában hatalmasat borult. A derék, a mérkőzésre négy ex-gödöllői játékost benevezett vizitálók végezték a sportágra jellemző mozdulatokat, miközben Grózer György csapatának tagjai jószerivel csak nyomozták a játékszert. Mínusz 11 lett belőle… A számukra kínos meccskezdet után rendezték soraikat a házigazdák, és a magasabb nívóra emelt alap-, illetve támadójáték plusz 13 pontos diadalt ért a második felvonásban. A hullámvasút viszont nem ért véget, mert – bár, szorosabb pontarány mellett – a harmadik szettet ismét a látogatók zsebelték be. Mivel a hárompontos gödöllői siker lehetősége elúszott, nem maradt más hátra, mint ráhajtani az ütközet megnyerésére. A terv megvalósult, a formaingadozás okainak feltárása azonban elengedhetetlen…
Tizenkét mérkőzés alapján a Gödöllői RC csapata 18 ponttal, 22-22-es szett- és 919-937-es pontaránnyal az NB I. Liga 5. helyezettje. Következik: Diósgyőri VTK – GRC január 12., szombat 19.30 óra.
Gödöllői érdekeltségű NB II-es mérkőzés
NB II., Nyugati-csoport, férfiak, 13. forduló: Gödöllői RC – Szombathelyi Egyetemi SE 0-3 (-20, -23, -20) A Gödöllői Sasok 11 ponttal a 8. helyen állnak a csoport táblázatán.
|
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|