Minden idők egyik legfeszültebb, ugyanakkor leginkább tanulságos közmeghallgatása zajlott le Gödöllőn a városi könyvtárban november 16-án, az esti órákban. A valamivel több mint háromórás, a hulladékgazdálkodás gödöllői helyzete a MOL által elnyert koncessziós szerződés tükrében címmel meghirdetett nyilvános eseményen a témakörhöz hozzászólt dr. Henkei Viktória, a Hely az Érték Városvédő Egyesület 2019-es polgármester-jelöltje, aki mondandóját azzal zárta, hogy „az egész város egy mocsok”.
November 23-án a Gödöllői Királyi Kastély Dísztermében rendezték meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) második sportgáláját. Az ünnepi eseményen – egy, a helyi, minőségi sportélet fejlődését segítő négyoldalú együttműködési megállapodás aláírása mellett – elismerésben részesítették az egyetem, valamint a MATE-Gödöllői EAC edzőit, munkatársait és jeles sportolóit, akik méltóképpen képviselték a felsőoktatási intézményt a különböző hazai és nemzetközi versenyeken, és egyben motiváló példaképek minden sportolni vágyó számára.
Három témakört érintett a TÉRFÉL november 2-i adása, ami – mindent egybevetve – a 30. volt a sorban. A Régió Plusz Televízió és a Gödöllői Hírek közös, sportról szóló magazinműsorában ezúttal öt vendéggel beszélgettünk:
Ifjúsági olimpiai részvétellel fejelték meg remek évüket a gödöllői rúdugrók Szabad téren és fedett pályán egyaránt hengereltek ebben az évben a Gödöllői EAC rúdugrói, akik – az egyéni csúcsok mellett – négy korosztályban is bajnoki címet szereztek. A nemzetközi mércével mérve is jelentős sikerekből oroszlánrészt vállalt Szörényi István szakedző, aki az ifjúsági olimpiát is megjárt tanítványával, Mihály Ádámmal érkezett a stúdióba.
Megvédte magyar bajnoki címét a hévízgyörki testépítő Tavaly nyerte élete első IFBB magyar bajnoki címét Boda István. A hévízgyörki testépítő októberben megvédte aranyérmét. Mi volt a nehezebb: először nyerni, vagy visszaszorítani a trónkövetelőket? Erről is faggattuk a GETFIT SE gödöllői csapatkapitányát.
Miként vélekedik az ifjúsági képviselőtestület Gödöllő sportéletéről? Gödöllőn gondolnak a jövőre, és úgy tűnik, hogy a jövő is gondol Gödöllőre. A nemrégiben újjáalakult ifjúsági képviselőtestület alelnökét, Kovács Lilit arról is kérdeztük, hogy a fiatalok milyen sportos ötletekkel, javaslatokkal segítik a településvezetés munkáját, mennyire elégedettek, netán hiányérzetük van. Ozsvárt Donát magyar bajnok sportlövőt, a Török Ignác Gimnázium diákját pedig a tanulás és a sport kapcsolatáról kérdeztük.