Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Büntetőből sem tudott gólt lőni a gödöllői focicsapat

2018-10-27 15:57:09

A rangadók fordulója volt a tizenegyedik a Pest megyei elitbajnokságban. Úgy hozta a sors, hogy az első a negyedikkel (Dabas-Gyón – Nagykáta), a második a harmadikkal (Gödöllő – Biatorbágy), míg az ötödik a hatodikkal (Dunakeszi – Pilis) meccsel október utolsó szombatján. Mindebből az is következett, hogy ezek az ütközetek az – úgynevezett – „hatpontos” kategóriába voltak sorolhatók.

Aki két percet késett, lemaradt a biatorbágyiak vezető találatáról, majd azt láthatta, hogy a fehér felsőben játszó hazai gárdának idő kell ahhoz, hogy felocsúdjon. Ez a félidő közepére megtörtént, olyannyira, hogy több, egyenlítéssel kecsegtető helyzetet is kialakított a gödöllői tizenegy.
A vendéglátók a fordulást követően is sokat güriztek, hogy egalizálják az eredményt, ám próbálkozásaik rendre kudarcba fulladtak. Nem úgy a vendégek egyik kontratámadása, aminek végén megduplázták vezetésüket. Ekkor még szűk negyedóra volt hátra a találkozóból, aminek utolsó említésre méltó momentuma az volt, amikor a 88. percben Somogyi Levente a bal alsó sarokba szerette volna rúgni a büntetőpontra letett labdát, ám a biatorbágyi kapus elvetődve hárította a lövést.


Pest megyei I. osztályú bajnokság, 11. forduló:
Gödöllői SK – Viadukt SE-Biatorbágy 0-2
(0-1)
A Gödöllői SK csapata 22 ponttal, 15-8-as gólkülönbséggel a tabella 3. helyét foglalja el. Következik: Gödöllői SK – Tököl VSE november 3., szombat 13.30 óra, Táncsics Mihály úti sportcentrum.


További, gödöllői érdekeltségű mérkőzések:

Pest megyei III. osztályú bajnokság, Keleti-csoport, 11. forduló:
Tápióság KSK – Gödöllői EAC-SZIE 2-1
(0-0)
Gödöllői gólszerző: Vitárius Tamás.
Tíz mérkőzés alapján a GEAC együttese 11 ponttal, 27-37-es gólkülönbséggel a csoport tabellájának 12. helyezettje.

Pest megyei IV. osztályú bajnokság, Keleti-csoport, 8. forduló:
Gödöllői SK II.-Szada – SK Tóalmás I. 5-2
(1-2)
Gödöllői gólok: Gulyás Dominik (2), Kovács Dániel, Lukács János, Dékány Balázs.
A GSK II. csapata 21 ponttal, 33-7-es gólkülönbséggel az 1. helyet foglalja el a csoportban.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online