Gödöllői szemszögből nézve minden bizonnyal a hónap híre volt, hogy 40 milliárd forintos – részben OTP Banki, részben kormányzati – támogatás szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A nem mindennapi finanszírozási konstrukcióval megvalósuló beruházás-sorozat kapcsán számos dezinformáció (szalonképesebben: tévhit) látott napvilágot, főleg a közösségi oldalakon megjelent hírek kommentjeiben. Azt gondoltuk néhány tény(adat) tisztázásra szorul, ezért dr. Ujváry Tamást, a gödöllői műemlék-együttest működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatóját kértük meg arra, hogy segítsen eloszlatni az olvasói és kommentelői „félreértéseket”.
Idestova 114 éve, 1911. november 25-én indult meg a HÉV-közlekedés Gödöllőn. A ma már H8-as jelzésű gödöllői HÉV-vonal első, villamosított szakasza a budapesti Keleti-pályaudvar és Cinkota között szállított utasokat. Később Kerepes lett a végállomás, majd átadták a forgalomnak a Kerepes és a gödöllői MÁV-állomás közötti, 12,8 kilométer hosszúságú szakaszt. A villamos- és gőzüzemre egyaránt berendezett pályatest felépítményét 30 kilogramm/folyóméter tömegű sínekből építették és 12 tonna tengelyterhelést engedélyeztek rajta. Érdekesség, hogy a „villanyos” eredetileg kék színű volt, zöldre az 1933-as cserkész-világtalálkozó idején festették.
A Pest Vármegyei Főügyészség kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi piacon megjelenő magán-egészségügyi szolgáltatók kapcsán a fogyasztói jogok betartására. Az ügyészség ellenőrzései e körben számos esetben jogsértést tártak fel, mondván: a magán-egészségügyi szolgáltató általános szerződési feltételei sok esetben tisztességtelennek tekinthetők – olvasható a vádhatóság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Lesodródott az útról és egy nyolc méter mély árokba csapódott egy személygépkocsi augusztus 21-én, a délutáni órákban Veresegyházán, a Fő úton. A gépkocsiban két személy utazott. Közülük a felnőtt könnyű-, míg a gyermek súlyos sérüléseket szenvedett, őket a mentők kórházba szállították. A gödöllői hivatásos tűzoltók áramtalanították a roncsot, segédkeztek a mentőszolgálat szakembereinek, majd biztosították a helyszínt – közölte hírportálunkkal Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Fotó: BM OKF médiaszerver/PMKI Gödöllő HTP