Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Drámaivá vált a szemét helyzet Gödöllőn (is)

2018-06-21 11:25:29

Gyenes Szilárd, Gödöllő korábbi alpolgármestere, jelenleg a Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft. megbízott ügyvezető igazgatója prezentációval egybekötött tájékoztatást adott a hulladékgazdálkodás jelenlegi állapotáról a városatyák június 21-i ülésén.

A társaság irányítója azzal nyitotta mondandóját, hogy drámai a helyzet, ezért intézkedések szükségesek. A probléma gyökerét a nagyfokú forráselvonásban, a feladatnövekedésben, illetőleg az adó-, a bér- és a járulék-növekedésben jelölte meg Gyenes Szilárd (képen), aki kiemelte, hogy a tervezett fejlesztésnek mindössze 22 százalékát sikerült megvalósítani, és a karbantartás sem érte el a kívánt szintet.
A megbízott igazgató hozzá tette: a 2017 áprilisa óta működő cégnek éves szinte 4,8 milliárd forintos bevételi igénye lenne, de havi szinten mintegy 136 millió forint hiányzik a rendszerből. A tavalyi tört évet 57 millió forintos vesztséggel zárta a gazdasági társaság. Az éves díjnak 48.569 forintnak kellene lennie háztartásonként, hogy fenntartható legyen a gazdálkodás. Ehhez képest az átlag jelenleg 22.652 forint háztartásonként, ami azt eredményezi, hogy a lakossági befizetés rátája mindössze 47 százalék.
Problémát jelent az alvállalkozói kintlévőségek növekvő tendenciája, ami meg haladja a 322 millió forintot, illetőleg az sem segíti a hatékony működést, hogy a kötelező közszolgáltatásért saját begyűjtési díjra nem számíthatnak, azt a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) támogatásként folyósítja a részükre.

Kérdésre válaszolva, Gyenes Szilárd elmondta, hogy jelentős segítség nélkül 2019-ben sem tud javulni a helyzet, sőt! Szemléltetésképpen kiemelte, hogy, amíg 2014-ben szinte órára pontosan jelentek meg a gyűjtőautók egy-egy háztatásnál, addig ma a napot sem nagyon találják el. További gondot okoz, hogy nem tudják kiszűrni a rendszer „potyautasait”.
Pozitívumként említette, hogy a terv szerint jövőre megnyílhat a már évekkel ezelőtt elkészült gödöllői hulladékudvar a vásártér felé vezető Kőrösi Csoma Sándor utca végén. A tavaszi lomtalanítás elmaradása miatt felmerült lakossági észrevételek hatására elkészült a gyűjtési rend, ami az ide kattintva elérhető hétvégi napokon szabályozza a nagydarabos lomhulladék kiszállítását és ingyenes lerakását az Ökörtelek-völgyi telepre.


Úgy, mint társulási elnök és úgy is, mint polgármester, Gémesi György ugyancsak megszólalt a problematikus kérdésben. A városvezető kiemelte, hogy a szolgáltatás veszélyben van. Hiába alakult át a társaság, előjöttek a korábbi pénzügyi problémák. Nonszensznek nevezte, hogy a szemétszállítás és -ártalmatlanítás kötelező önkormányzati feladat, ám az ehhez szükséges anyagi forrást nem az önkormányzatok szedik be.
Kihangsúlyozta: meghívót küldtek az ellátási terület valamennyi országgyűlési képviselőjének, hogy tájékoztassák őket a gondokról és a várható, aggasztó következményekről, ám az invitálásra csupán egyetlen honatya reagált. Gémesi egyfajta „elgondolkodtató érdekességként” tudatta azt, hogy az elöregedett járműpark pótlására és cseréjére elvileg 12 gépjárművet vásárolhattak volna meg a rendelkezésre álló keretből, ám a központosított közbeszerzés miatt csupán 9 autó érkezik majd a társasághoz.

A polgármester – a téma lezárásaként – megszavaztatta képviselőtársaival, hogy levelet írjon Vécsey Lászlónak, a gödöllői központú választókerület kormánypárti országgyűlési képviselőjének az ügyben.  A városatyák 10 igen szavazattal és 2 tartózkodással zöld utat adtak Gémesi szándékának.

Kapcsolódó cikk: Vécsey László: A jelek szerint az LMP-s urak folytatják a színielőadást


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online