Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Három bajnokot adott az országnak a Gödöllői EAC

2018-06-11 08:33:57

Június 9-én és 10-én a Miskolci Atlétikai Centrum Tábori László Futópályáján rendezték meg a legidősebb utánpótlás atlétikai korosztályok (U23 és junior) országos bajnokságát. A Gödöllői EAC színeiben rajthoz állt versenyzők eredményeikkel ezúttal is igazolták felkészültségüket: 3 arany- 2 ezüst és 5 bronzérem volt a termés!

Kriszt Balázs szakosztályvezető beszámolójában úgy fogalmazott, hogy a sérült Simonváros Csanád távollétében kiemelkedő eredménnyel, 480 centiméteres óriási egyéni csúccsal lett bajnok a juniorok között Szamosi András rúdugrásban, míg az U23-as korosztályban idei legjobb eredményével (13,36 mp) Répási Petra 100 méteres gátfutásban, Renner Luca pedig magasugrásban (180 cm) utasította maga mögé a teljes mezőnyt! Mindhárom eredmény nagyon biztató a június végi felnőtt bajnokság előtt.
A győztesek mellett ezüstérmet nyert Fatér Zoltán U23-as rúdugrásban (420 cm) és nagy küzdelemben a tízpróbázok 4x400 méteres „alkalmi” váltója, Raffai Péter, Tóth Zsombor, Kemenes Ákos, Kriszt Botond összeállításban. A bronzérmesek közül kiemelkedik a junior korú Pótha Johanna (képen jobbra) 12,2 másodperces, egyéni csúcsot jelentő futása 100 méteren.


További részletes gödöllői eredmények
Bronzérmesek:
Kondrák Réka junior, rúdugrás (340 cm), Kemenes Ákos U23, 110 méteres gátfutás (15,64 mp), Kriszt Botond U23, rúd (390 cm) és a 4x100 m-es U23 férfiváltó, Tóth Zsombor, Kriszt Botond, Kemenes Ákos, Fatér Zoltán összeállításban.
Negyedik helyezettek:
Kriszt Katalin junior, magasugrás, Ajide Dániel junior, 110 méteres gátfutás, Kriszt Botond U23, 110 méteres gátfutás, Csernyánszky Sára junior, 400 méteres gátfutás, Schlick-Szabó Áron junior, rúdugrás.
Ötödik helyezett:
Répási Petra U23, 200 méter
Hatodik helyezett:
Tóth Zsombor U23, távolugrás
Edzők: Szörényi István, Deutsch Péter, Farkas Roland, Zsivoczky Attila, Körmendy Katalin. Fotó: Leiner Soma


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online