Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Félmilliós függőágyakat is telepít a VÜSZI a gödöllői főtérre

2018-02-23 11:24:02

Miként arról korábban hírt adtunk, január 25-i tanácskozásukon a gödöllői képviselőtestület tagjai elfogadták az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságok 2018-ra vonatkozó üzleti tervét. Egyedüli kivétel a VÜSZI Kft. volt, amelynek idei gazdálkodási számhalmazát február 22-én hagyták jóvá.

A tavalyihoz képest idén mérsékeltebb gazdasági évre készül a városgondnoki teendőkkel is felruházott VÜSZI Nonprofit Kft. A 2017-ben bő 920 millió forintra tervezett nettó bevétellel szemben, ebben az évben 684,3 millió forint elkölthető pénzzel kalkulálnak, úgy, hogy az adózás előtti eredményt 27,2 millió forintra taksálják.
Céljai megvalósításához kétféle önkormányzati forrással számol a vállalkozási tevékenységétől csupán 45 ezer forintos pozitívumot remélő gazdasági társaság: az alapfeladatok ellátásához a városi költségvetéstől – akárcsak egy évvel korábban – bruttó 500,6 millió forintot kap a cég, míg az elkülönítetten kezelt köz- és zöldterület fejlesztési feladatokra bruttó 130 millió forintot juttatnak a Dózsa György úti önkormányzati társaságnak.

Bizonyos célok teljesítése érdekében külön szerződéseket köt a város és a VÜSZI Kft. vezetése. Íme:
• Görög katolikus templom előtti tér rendezése: bruttó 10 millió forint (keretösszeg).
• Dózsa György út menti gyalog- és kerékpárút kivitelezéséhez szükséges kiegészítő létesítmények megvalósítása: bruttó 8 millió forint (keretösszeg).
• Dózsa György út mellett, a tízemeletes házaknál található szökőkút-restaurálása: bruttó 5,14 millió forint (az összeg nem tartalmazza az esetlegesen újra legyártandó kerámia elemek költségét).
• Összesen 44 db utcabútor beszerzése, telepítése a főtérre: bruttó 11,1 millió forint. A bútorok között szerepel a listán 4 darab függőágy is, aminek bruttó egységára 585.216 forint.
• Főtérre tervezett fák (21 darab) telepítése, utógondozása két év garanciával: bruttó 10,8 millió forint.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online