November 30-án, vasárnap megkezdődik az adventi időszak, meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Ilyenkor harminchárom százalékkal több lakástűzhöz riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, mint máskor. Egy átlagos napon 18 otthon gyullad ki, advent idején ez a szám megemelkedik, akár óránként kigyulladhat egy lakóház – olvasható a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.
Szeptember 22-én negyedszer jelentkezett a TÉRFÉL, a Régió Plusz Televízió és a Gödöllői Hírek közös magazinműsora a sportról, Gödöllő sportjáról, illetve a gödöllői térség sportjáról. Az első részben a Gödöllői Kézilabda Sport Egyesület két képviselőjének segítségével tekintettük át a sportág közelmúltját és jelenlegi helyzetét Gödöllőn, kitérve az utánpótlás-nevelésre és az NB II. Északi-csoportjában szereplő férficsapat várható bajnoki szereplésére.
Az adás második részében a Gödöllői Crow-Gym Küzdősport Egyesület mindennapjairól beszélgettünk az elnökkel és egy versenyzővel, akiktől megtudtuk, mi a különbség a harcművészet és a küzdősport között, valamint azt is, hogy az általuk végzett sporttevékenység egyfajta életforma, és sokan azért járnak hozzájuk edzeni, hogy növeljék önbizalmukat. Ez hasznos lehet akár egy kocsmai konfliktus kezelésében is.