Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Lukács Lilla Rékáé a Gödöllő Talentum díj idén

2017-05-31 10:32:50

Ebben az évben június 7-én, szerdán 16 órától rendezik meg a városi pedagógusnapi ünnepséget a Művészetek Háza Gödöllő épületének színháztermében. Az eseményen átadják a település vezetése által tizenkilenc éve alapított Gödöllő Gyermekeiért, Ifjúságáért díjat. A kitüntetettekről a helyi képviselőtestület tagjai május 25-i zárt ülésükön döntöttek. A díjazott személyeket nyolc, míg a jutalmazott közösséget egyetlen javaslat mérlegelése után választották ki.

A határozat értelmében, idén Gyulai Tiborné (Ági néni), a Gödöllői Fenyőliget Óvoda (Táncsics Mihály úti) óvodapedagógusa, Tápai Dóra, a gödöllői Frederic Chopin Zeneiskola és a Waldorf-iskola ének-zene tanára, karvezető, zongoratanár, magán énektanár, szolfézstanár, zenepedagógus, valamint a Gödöllői Kikelet Óvoda (Egyetem téri óvoda) szakmai közössége vehetik át a Gödöllő Gyermekeiért, Ifjúságáért díjat. A jutalmazott magánszemélyek 100-100 ezer forintos, míg a közösség 200 ezer forintos pénzjutalmat kapnak a díszoklevél és a virágcsokor mellé.

Az idei gödöllői pedagógusnapon – a két évvel ezelőtti debütálást követően – átadják a Gödöllő Talentum díjat is. Az előzetesen közzétett felhívás hatására érkezett négy ajánlás közül a kultúra szinte minden területén sikeres, tanulásban is példaértékű eredményeket elért, számos díjjal kitüntetett Lukács Lilla Réka tehetsége győzte meg a döntéshozókat. A kitüntetett fiatal a díszoklevél mellé megkapja az Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész által üvegből elkészített, kis Balázs alakját ábrázoló, háromdimenziós lézerhasábot.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online