A Gödöllő COOP Zrt. gödöllői, 90-es számú, 153 négyzetméteres eladóterű Arany János utcai üzletének jelenlegi – 1971-ben épült, majd 1987-ben bővített – épületébe április 19-én, szombaton térhetnek be utoljára a vásárlók. Ezt követően, várhatóan októberben már egy vadonatúj üzlet fogadja mindazokat, akik akár a közvetlen környékbeli utcákból, akár más városrészekről (például: a közelben lévő Csanak, vagy Máriabesnyő) kívánják felfedezni a kereskedelmi egység kínálatát.
Két gödöllői csapat is érdekelt volt a Pest megyei Kupa 3. fordulójában. A 16 párosítás úgy hozta, hogy a Pest megyei I. osztályban második Gödöllői SK a megyei másodosztály Északi-csoportjának éllovasához látogatott, míg a megyei harmadosztály Közép A-csoportjában listavezető Gödöllői EAC a megyei második liga Északi-csoportjának 6. helyezettjét, az Isaszeget fogadta.
A Pest megyei elitbajnokságban tavasszal még veretlen gödöllői együttes már az első félidőben eldöntötte a továbbjutás sorsát, így a térfélcserét követően bőven belefért a lelkesedésükért feltétlenül dicsérhető hazaiak szépítése. A gödöllői egyetem – utolsó percekben emberhátrányban játszó –csapata gól nélküli meccsen harcolta ki a folytatást.
Pest megyei Kupa, 3. forduló: Szentendre VSE – Gödöllői SK 1-3 (0-3) Gödöllői góllövők: Koziorowski Richárd (2), Mudroch Mendel.