Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Népszavazási kezdeményezést jelentett be Gémesi

2017-03-18 11:55:45

Március 18-án a fővárosi Bartók Galériában tartotta meg bemutatkozó sajtótájékoztatóját az Új Kezdet Párt, aminek megalakulásét március 15-én jelentette be Gémesi György a város főterén elhangzott ünnepi beszéde során.

Az eseményen – többek között – kiderült, hogy a magát országos lefedettségűnek nevező, alulról építkező párt elnöke a párttagságát tavaly szeptember végén még tagadó Gémesi György, az öt főből álló elnökség további tagjai: Ambrus Gyöngyi, Kistokaj polgármestere (j3), Hohn Krisztina, Mánfa község polgármestere (j2), dr. Pusztai-Csató Adrienn (b2), Szentistván polgármestere és dr. Molnár Róbert (b1), Kübekháza polgármestere (alelnökök). A választmány elnöki tisztségét Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere (j1) tölti be.


Gémesi György kihangsúlyozta, hogy új alapokat kell letenni, aminek érdekében népszavazást kezdeményeznek. Ennek lényege, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) indítson vagyonosodási vizsgálatot minden olyan személlyel és családtagjával szemben, aki az elmúlt 30 évben kormánytag, országgyűlési képviselő, vagy polgármester volt, és ha törvénytelenséget észlelnek, öt évre tiltsák el a szóban forgó személyt minden olyan ténykedéstől, ami közpénz-felhasználással összefügg.
Elhangzott az is, hogy az Új Kezdet Párt mind a 106 választókerületben állít jelöltet a jövő tavasszal esedékes országgyűlési képviselő-választáson. A kandidálókat folyamatosan mutatják majd be.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online