Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Közel százmillióval több adóforintot élhetnek fel a városi cégek

2017-01-31 10:51:01

Január 26-i tanácskozásukon a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságok 2017-re vonatkozó üzleti tervét. Az adatok böngészésekor könnyen kideríthető, hogy a 2016-os évhez képest – az illetékesek elmondása szerint a kötelező béremelések és a többletfeladatok miatt – idén 92,6 millió forinttal nő a helybéliek adóforintjai kezelő városvezetés anyagi tehervállalása, hogy a közpénzből hozzájáruljon nonprofit cégei működéséhez. Még szembetűnőbb, ha ehhez hozzávesszük, hogy 2015 és 2016 között a növekmény összege 91,4 millió forintra rúgott.

Fő feladataként a helyi közétkeztetést biztosító Kalória Nonprofit Kft. idei bevétele várhatóan 883 millió forint körül alakul (tavaly 847 millió), amiből a helyi önkormányzat nettó 457 millió forintot biztosít (tavaly 392,3 millió forint). Erre az évre 662 ezer forintos pozitív szaldóval nézhet szembe a tervezés során a gyermekétkeztetés új finanszírozási rendszerének előírásait is figyelembe vevő társaság.
Ami a cég által működtetett balatonlellei gyermeküdülőt illeti, annak forgalma a 2016-os szezonban látványosan növekedett az alkalmazott marketing eszközök és a fejlesztések hatására. Bár, veszteségét az adottságok miatt nehéz csökkenteni, a tendencia jó irányba mutat. Hatolkai Máté ügyvezető igazgató megfogalmazása szerint sajnálatos, hogy a gödöllői intézmények egyre kisebb mértékben veszik igénybe ezt a lehetőséget, és így a tábort lakossági foglalásokkal kell megtölteni, ami a zömében 4-6 ágyas szobákkal inkább csak a veszteségek lehetséges mértékű minimalizálására alkalmas.

A tavalyihoz képest idén újra emeli a gazdálkodásra fordítható forrás mértékét az évnek új igazgatóval nekivágó VÜSZI Nonprofit Kft. A 2016-ban 721 millió forintra tervezett nettó bevétellel szemben, ebben az évben 920,2 millió forint elkölthető pénzzel kalkulálnak, úgy, hogy az adózás előtti eredményt szűk 34,4 millió forintra prognosztizálják.
Céljai megvalósításához és a feladatok ellátásához a városi költségvetéstől bruttó 500,6 millió forintot kap a társaság (tavaly 483,7 millió forint) a közhasznú tevékenységek (zöldterület fenntartás 233 millió forint, közterület fenntartás 242 millió forint, sporttelep-üzemeltetés 25,6 millió forint) ellátására.


Miként az utóbbi években rendszeresen, 2017-re is nullszaldós gazdálkodást tervez a Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Kft. A társaság előreláthatólag közel 368,8 millió forintot költhet el idén (tavaly 383,3 millió forint). Támogatási forrásként bruttó 171,2 millió forintra (tavaly 160,2 millió forint) számíthat a helyi kultúra házát működtető kft. a városi büdzséből. Emellett a jegyeladás után igénybe vehető társasági adó (TAO), a pályázati lehetőségek kihasználása, valamint a vállalkozási tevékenység is táplálhatja az üzleti terv bevételi oldalát.

Ami a gödöllői önkormányzat által alapított nem nonprofit kft-ket illet, a Gödöllői Távhő Kft. menedzsmentje 489,7 millió forintos bevételt és mintegy 6 millió forintos nyereséget remél 2017-re.
Csaknem 50 millió forintos bevétel mellett kevéssel több mint másfél millió forintos adózás előtti eredménnyel kalkulál erre az évre a Gödöllői Piac Kft. vezetése, az Erzsébet Királyné Szálloda Kft. illetékesei pedig – az adók levonása után – az üzemi tevékenység 20,2 millió forintos pozitív egyenlegét prognosztizálják, úgy, hogy reményeik szerint a bevételi oldalon közel 300 millió forint áll majd a rendelkezésükre.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online