Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllő nem mond le önként köznevelési intézményeiről

2016-12-15 10:43:35

Gémesi György nem beszélt a levegőbe, amikor az elmúlt hónapokban többször is hangoztatta, hogy nem írja alá a gödöllői köznevelési intézmények állam javára történő átadásával kapcsolatos megállapodásokat. Erre december 15-én felhatalmazást kapott a várost irányító grémium tagjainak többségétől, miután elfogadtatta (11 igen, 2 nem szavazat és 1 tartózkodás) azt a határozati javaslatot, amiben – többek között – az olvasható, hogy a képviselőtestület önként nem kívánja átadni vagyonát állami vagyonkezelésbe, ezért a vagyonkezelési szerződést és az átadás-átvételről szóló megállapodást nem hagyja jóvá. Továbbá: a képviselőtestület felkéri Gémesi György polgármester urat, hogy ezen döntéséről az oktatásért felelős minisztert tájékoztassa.

Tudvalevő, hogy a törvény módosításával 2017. január l-jétől az újonnan ·létrehozott tankerületi központok vagyonkezelésébe kerül az oktatási intézmények feladatainak ellátását szolgáló önkormányzati tulajdonú ingatlan és ingó vagyon, illetve a tankerületi központ átveszi az önkormányzattól a működtetéssel kapcsolatos jogviszonyból származó jogokat és kötelezettségeket is. A törvény előírásai szerint az önkormányzatnak és a tankerületi központnak december 15-ig megállapodásban kell rendeznie a vagyon átadás-átvételével kapcsolatos feladatokat.

A gödöllői alap- és középfokú oktatási intézmények fenntartója és működtetője az Eich László vezetésével dolgozó Dunakeszi Tankerületi Központ. Az átadás-átvétel előkészítése során a felek megtárgyalták a megállapodás-tervezeteket. Összeállították az ingatlanvagyon, a leltár szerinti ingóságok jegyzékét, valamint az eddigi működtetési feladatot ellátó személyi állomány átadására vonatkozó dokumentumokat. A tankerületi központ részére ingyenes vagyonkezelésbe átadandó önkormányzati ingatlanok könyvszerinti értéke 2.062.437.733 forint, és csaknem 2 milliárd forintot tesz ki az átadásra kerülő iskolai ingóságok könyvszerinti értéke.
A tankerületi központtal folytatott tárgyalások során egyetértés született abban, hogy az iskolai sportlétesítmények, illetve a Hajós iskola tanuszodája – osztott használat keretében – önkormányzati fenntartásban és működtetésben maradjon. Mindez azt jelenti, hogy az önkormányzat viseli a létesítmények üzemeltetési-, karbantartási- és felújítási költségeit.

Cseppet sem mellékes körülmény, hogy a köznevelési intézmények működtetésével kapcsolatos feladatok teljes körű állami átvételével egyidejűleg az ehhez szükséges források biztosítása érdekében a magas jövedelemtermelő-képességgel rendelkező önkormányzatok szolidaritási hozzájárulás fizetésére kötelezettek, amit a nettó finanszírozás keretében elvonnak tőlük. Ez a gödöllői önkormányzat esetében az előzetes 2017. évi adatok alapján 277.535.000 forint állami forráscsökkenést jelent.

Január l-jével az önkormányzati tulajdonú intézményi vagyon állami vagyonkezelésbe vételével gyakorlatilag minden tulajdonosi jogosultsága megszűnik az önkormányzatnak. Az előterjesztést jegyző Gémesi György polgármester ezt úgy ítélte meg, hogy a többmilliárdos önkormányzati vagyonról való lemondást, illetőleg a helyi közösséget képviselő önkormányzatnak a közneveléssel kapcsolatos jogosítványait megszüntető állami döntést egy felelősen gondolkodó képviselőtestület önként nem fogadhatja el. Ezért javasolta, hogy a képviselőtestület vegye tudomásul az alap- és középfokú oktatás teljes körű államosítását, de az erről szóló megállapodásokat ne hagyja jóvá.
Más kérdés, hogy ettől az „államosítás” nem hiúsul meg, mivel a vonatkozó törvények alapján az oktatásért felelős miniszternek joga van arra, hogy december 20-ig határozattal döntsön a megállapodások létrehozataláról.


A napirend tárgyalása során Simon Gellért (Fidesz-KDNP) hozzászólásában csalódottságának adott hangot, és úgy fogalmazott, hogy az előterjesztés pártpolitikai célokat szolgál. A képviselő hozzátette: arra jó, hogy a baloldali pártokhoz felsorakozva, politikai road show-ba kezdjen a polgármester, aminek kárvallottja az oktatás lesz. Simon Gellért arra kérte Gémesi Györgyöt, hogy kímélje meg a várost, a tanárokat és a diákokat a politikai felhajtásoktól.

Halász Levente (Lokálpatrióta Klub) károsnak nevezete képviselőtársa hozzászólását, és visszautasította azt. Az ülésen személyesen résztvevő tankerületi igazgató, Eich László – többek között – elmondta, az átadás-átvétel során azt tapasztalta, hogy az önkormányzat sokat áldozott a helyi oktatásra, majd megerősítette, hogy a kisebb horderejű, elsősorban karbantartási problémák megoldásában a Gödöllőn eddig is bevált gyakorlatot viszik tovább, és az iskolavezetők rendelkeznek majd az ezek rendezéséhez szükséges anyagi forrással és jogosítványokkal.

Zárszavában Gémesi György kihangsúlyozta, nem hajlandó belemenni a zsákutcába. A döntés nem politikai kérdés helyben. Polgármesteri minőségében nem szokott megnyilvánulni országos ügyekben, ám a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnökeként évtizedek óta felemeli a szavát, ha úgy ítéli meg, hogy egy-egy intézkedés nem szolgálja az önkormányzatok érdekét.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online