Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Egy-hétig emlegethetik a GEAC vendégjátékát Fóton

2016-10-02 18:34:44

Egyik gödöllői formáció sem volt esélytelen a három bajnoki pont megszerzésére az október első vasárnapján lejátszott mérkőzéseken. A nehezebb dolga talán az egyetemi alakulatnak volt Fóton, miközben a GSK II. mellett a hazai környezet szólhatott.

Az előzetes számításokat keresztbehúzták a riválisok. A GEAC ismét gólfesztivált rendezett látogatóként, amit a fótiak „egy-hétig” emlegethetnek.
A vácszentlászlóiak fetrengéssel tarkított időhúzását is elszenvedő második számú Táncsics Mihály úti gárda jócskán hadilábon állt a helyzetkihasználással, ezáltal a térfélcserét követően nem tudott változtatni az első félidő eredményén, ami a szadai otthonában eleddig csupán egy ikszre képes GSK II. újabb, immár harmadik vereségéhez vezetett.

Pest megyei III. osztályú bajnokság, Közép A-csoport, 6. forduló:
Fóti SE – Gödöllői EAC-SZIE 1-7
(0-3)
Gödöllői góllövők: Angyal Zoltán (2), Beregszászi Béla, Somogyi András, Abdalla Aimen, Bánki Edömér, Csizmeg Richárd.
Öt mérkőzés alapján a Gödöllői EAC-SZIE együttese 12 ponttal, 31-6-os gólkülönbséggel 4. a csoport tabelláján.

Gödöllői SK II.-Szada – Vácszentlászló SE 1-2 (1-2)
Gödöllői gól: Tóth Bence.
A Gödöllői SK II. csapata 5 ponttal, 9-12-es gólkülönbséggel a csoport táblázatának 10. helyezettje.


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online